Porcelángyűjtemény a villanyoszlop tetejéről

A múlt héten Grazban járt Drinóczi Zoltán. A telefon- és villanyoszlopokról ismert porcelán és üveg szigetelők gyűjtőinek találkozóján járt. Adásvétel, cserebere zajlik az ilyen rendezvényeken. Ő is vitt, szerzett is ezt-azt. Számára értékes kincsekkel, spanyol, kínai, szovjet, új-zélandi és más gyártású termékekkel tért haza Szekszárdra. Rajta kívül csak egy budakeszi gyűjtő hódol ennek a szenvedélynek Magyarországon. Európában sincsenek sokan; talán hatvanan. Észak-Amerikában – Kanadában és az USA-ban – lehetnek körülbelül hétezren – ott klubokat alkotva működnek – és Ausztráliában további negyvenen–ötvenen. Az internet segítségével könnyen egymásra találnak.

A harmincöt éves szekszárdi villamosmérnök szakmájából adódóan kapott rá a szigetelők gyűjtésére. Bár az első darabokat még kisgyerek korában szedte össze, kidőlt, használaton kívüli oszlopokról. Ma már negyvennégy országból származó, mintegy ötezer darabos gyűjteménye van, az arasznyiaktól az ember méretűekig. A Magyarországon használatosak közül majdnem teljes a kollekció: távközlési területről harmincféle, erősáramú területről százhúszféle. De van svéd és dél-afrikai, görög és angol, számtalan változatban.

Szabadtéri kiállítást rendezett belőlük a présháza mellett. Turistacsoportokat is fogad. Félbevágott villanypóznákon mutatja be a korabeli tartószerkezeteket és szigete­lőket.

– Ahány ország, annyi szabvány, és ahány szabvány, annyi cég, annyi konstrukció – mondja. – Az üveg és a porcelán jól ellenáll az időjárás viszontagságainak, de mostanában újabb anyagok is bejöttek, már gyártanak epoxi-gyantával impregnált üvegszálas kompozit szigetelőket is – mondja.

A történetiségre terelve a szót, egészen meglepő dolgokat mond Drinóczi Zoltán. Eszerint az Osztrák-Magyar Monarchia idején élen jártunk az elektromosság felhasználásában. Temesvár volt az első város Európában (1884-ben), ahol közvilágítást működtettek. Mátészalka és Párizs egy időben (1888-ban) kezdte meg a közcélú villamosenergia-szolgáltatást. Felállították az oszlopokat, s rájuk kerültek a tartók, a vezetékek és a szigetelők.

A II. világháború alatt a német technika terjedt el. Azt követően volt némi zavar a gyártásban és az ellátásban a szigetelők terén is. Magyarországon főként a pécsi Zsolnay gyár szállította a porcelánokat, de beszállt a termelésbe a kőbányai porcelángyár és a hollóházi is. Az ötvenes években Salgótarjánban üveg szigetelőket készítettek. Sőt, észak-koreai termékeket is felhasználtak, amit élelmiszerért kaptunk cserébe a II. világháború utáni időszakban. A szekszárdi gyűjtő ezekből is tud mutatni példányokat.

Az ipartörténet különböző területei iránt egyre nagyobb az érdeklődés. Sokan, sok mindent gyűjtenek és publikálnak. A hasonló témákban utazók szívesen megosztják egymással ismereteiket. Drinóczi Zoltán jó kapcsolatot ápol több szakemberrel, köztük Sáfár József kutatóval, akinek látogatható távírótörténeti magángyűjteménye van Rákospalotán.