2018.10.01. 17:27
A megye négy művészének gondolatai a Világnapról
Október elseje 1975 óta a Zene Világnapja. Erről a jeles napról kérdeztünk néhány olyan személyiséget, aki művészetével része és formálója a megye zenei életének.
Fotó: Mártonfai Dénes
Ágostonné Béres Kornélia fuvolaművész, a szekszárdi Liszt Ferenc Zeneiskola igazgatója: – Márai Sándor ezt írja: „Ahová a zene kiárad, ott az értelem törvényei nem érvényesek többé…” Úgy gondolom, a zene valóban nagy szerepet tölt be az emberek életében. Van, akinek szép emlékeket idéz, van, akinek élmény, nekünk zenetanároknak a hivatásunk. Közelebb visz a növendékeinkhez, segít a pillanat csodáját megélni a közönségünknek. Mi azon dolgozunk, hogy az emberek ne csak ezen a napon szenteljenek különös figyelmet a hangok üzenetének. Mert, gondoljunk csak bele: milyen lenne az élet zene nélkül?
Földesi Lajos hegedűművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, a Szekszárdi Kamarazenekar művészeti vezetője: – Amikor október elseje a zene világnapjává vált, nagy megelégedéssel fogadtam és arra gondoltam, hogy ezzel lassan méltó helyére kerül társadalmi megítélésében is az általam annyira szeretett művészet. Aztán egyre több „Világnap” született, ma már talán minden napra több is esik. Mégis, évtizedek teltek el úgy, hogy néhol koncertet tartottak az ünnep napján, másutt viszont még csak nem is hallottak a világnapról. Szerencsére az utóbbi években egyre többen álltak be a sorba, hogy népszerűsítsék a zene jótékony hatását. Az igazi súly ezen a területen a zeneiskolák vállát nyomja. A Szekszárdi Kamarazenekar ezért is fogott össze a zeneiskolával, hogy közösen rendezzék – a Művészetek Háza segítségével – a Zene Világnapi hangversenyt. Tesszük ezt abban a hitben, hogy egyszer majd nagyon sok ember érti meg Debussy híressé vált mondását: „A zene ott kezdődik, ahol a szó hatalma véget ér.”
Környei Miklós gitárművész, zenetanár: – Számomra az év minden napja a zene világnapja, mivel minden nap foglalkozom a zenével. Édesapám is zenész volt, és fiaim is zenészek lettek. A zene az emberi kultúra nagyon fontos része, és remélhetőleg az is marad, jóllehet felgyorsuló, gépiesedő világunk egyre kevesebb időt hagy a zenehallgatásra, a zeneművészet tanulására. A zenésznek ezért, úgy gondolom, fontos küldetése, hogy általa a zene mindennapjaink felemelő élménye legyen.
Pecze István trombitaművész, zenetanár, a Szekszárd Big Band művészeti vezetője: – Nemcsak a saját életemet, hanem az egész Pecze-család életét teljesen átszövi a zene. A munkánk, a szórakozásunk, tulajdonképpen ez egész életünk a nagybetűvel írt ZENE. Nagy öröm számomra, hogy mindkét gyermekem a zeneművész pályát választotta, lányom énekel, fiam, hozzám hasonlóan, ugyancsak trombitán játszik, sőt, trombitaművész. Ilyen módon időnként közös produkcióval is megörvendeztethetjük a zeneszerető közönséget.