Muharay-díj

2019.05.27. 18:10

Az együttes és az egyéni díjazott is Tolna megyei

TN

Fotó: Beküldött fotó

Ebben az évben taroltak a Tolna megyeiek, együttesi kategóriában a nyolcvanöt éves őcsényi Bogár István Hagyományőrző Egyesület, egyéni kategóriában Herczeg Gábor a Hőgyészi Székely Kör Bokréta néptánccsoportjának vezetője vehette át a Muharay-díjat szombaton, Budapesten a Hagyományok Házában. A Muharay Elemér Népművészeti Szövetség a névadójáról elnevezett elismerést a „Májusi tánc” országos gálaműsor részeként adta át.

A díj azokat a személyeket illetve együtteseket illeti, akik szervező és alkotómunkájukkal, együttesi eredményeikkel példát mutatnak. Ezzel is tisztelegnek Muharay Elemér előtt, aki a néptánc és népzenei mozgalom meghatározó alakja volt. A névadó a Jászság szülötte, Nyugat-Európát megjárva, az 1930-as években kötelezte el magát a magyar népművészet, a magyar közművelődés ügye mellett. A Fóti Faluszínház, majd saját együttese, a magyar néphagyomány, s népművészet tiszta forrásaiból merített. Törekvése az volt, hogy olyan új, közösségi, magyar művészet szülessen, melynek megtermékenyítője a népművészet. Az 1948-ban alakult Népművészeti Intézetben Muharay Elemér a Néprajzi Osztályon, majd Pór Anna Táncosztályán dolgozott. Itt tevékenykedett az a nemzedék – Béres János, Sárosi Bálint, Martin György, Pesovárok, Keszler Mari, Kaposi Edit, Borbély Jolán, Tímár Sándor, Novák Ferenc –, akiknek a munkássága jelentős mértékben hozzájárult a hagyományőrzéshez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában