A szekszárdi buli előtt izgul legjobban a Don Gatto alapítója

– Amikor a Fürgerókalábak punkbanda után új projekten törte a fejét, fix volt, hogy hardcore-t fog játszani? Miért pont e stílus mellett tette le a garast?

– Jaja, egyértelmű volt, hogy ebbe a hardcore-osabb irányba kéne menni – mondta Acélos Balázs. – Egyrészt már a Fürgének is voltak ilyen keményebb jellegű számai, másrészt meg nem jártam én annyit a Környei Miki bácsihoz, hogy rendesen megtanuljak gitározni. Meg ugye az énekléssel is hadilábon álltam, szóval úgy gondoltam, hogy jó lesz majd ez a hardcore dolog, ott úgyis csak üvölteni kell.

– Az irányválasztásukat befolyásolta olyan vágy, hogy külföldön is befussanak? Például ezért angol nyelven írják a dalszövegeket?

– Nem tudom, mi az, hogy befutás, de ha mondjuk tévék kidobálása a szálloda ablakából a medencébe, akkor mindenképpen. Igen, az angolt egyértelműen azért választottuk, hogy más országok felé is elindulhassunk, és úgy látszik, hogy működik a dolog. Pontos számot nem tudok, de az eddigi hatszázvalamennyi koncertünk negyedét külföldön játszottuk. Körülbelül...

– Nem hiányzik a magyar nyelven való szövegírás? Emlékezetesek a virtuóz Fürgerókalábak-rímek, mint például a „mellékhelyiséget / enyhén le is égett” összecsengés.

– Nekem a szövegírás egy borzasztóan nehéz dolog. Nem úgy van, hogy csak kipattannak a sorok a fejemből. Van, hogy könnyebben jönnek az ötletek, de nem az a jellemző. Más egy nap alatt ír két szöveget, én meg egyet két hónap alatt. De ha megjelenik az első magyar nyelvű verseskötetem, ön lesz az első, akit meghívok a könyvbemutatómra.

– Figyelemre méltó, hogy innen Szekszárdról csináltak először egy országosan ismert, aztán egy nemzetközileg ismert zenekart. Mi a titka a kitörésnek? Miképp látja egy magyar kisvárosi suhanc helyzetét, aki mindenáron rock­sztár akar lenni?

– A titkunk, hogy tizenéves korunkban nagyon sok Prosectura-koncerten voltunk, némelyiken még pogóztunk is, és ezeken a bulikon szívtuk magunkba a rokkendrollt. Imre Norbert és Polgár Tamás tanár uraknak köszönhetjük, hogy idáig jutottunk. Ők mutatták az utat. Ha ők nem lennének, valószínűleg valami óceánjáró hajón játszanánk a jazzt havi kétmillióért. Aki meg rocksztár akar lenni... Hát... el kell menni mindenhova koncertezni és öt év után kell először megkérdezni a szervezőt, hogy belefér-e egy útiköltség.

– A koncertek közé fér valami a naptárába?

– Más hobbi nem nagyon van, mint a zene. Régen eljártam paintballozni. Minél több lila folttal tértem haza, annál jobban éreztem, hogy élek. Mostanában főleg pólókat nyomok, igazi divatdiktátor lettem, úgy érzem.

– Sokan azért keresik a veszélyes tevékenységeket, a parát, mert (csak) attól érzik magukat igazán elevennek. A horrorfilmeket is favorizálja? A szállodai tévédobálásról már mesélt. Azon túl milyen életmódot folytatnak?

– Nyúl, az énekesünk, a nagy horrorfilmes ember. Ha sokat kell utaznunk, mindig felteszi a kérdést: Megnézzek valami horrorfilmet? Persze, Zoli, nézz. Aztán nézi a telefonján a belezést meg a vért. Az életmódunkkal semmi gond nincs. A többiek néha megisznak egy-két pohár vermutot, aztán annyi, ráadásul rajtam kívül már mindenkinek van gyereke, szóval a Freddie Mercury-féle hedonizmustól távol tartjuk magunkat. Meg a Kurt Cobain-féle lövöldözéstől is.

– A szekszárdi fellépés mennyire motiváló még számukra? Izgalommal készülnek majd rá vagy csak úgy rutinból letudják? És mit várnak tőle?

– Á, a legjobban a szekszárdi buli előtt szoktunk izgulni. Meg mondjuk a Rockmaraton előtt. De volt már olyan máshol is, hogy hangoltam a gitárt, aztán közben remegett a kezem. Reméljük, hogy jó sokan lesznek a szülinapi zsúron, meg mondjuk az sem lenne hátrány, ha mindenkinek átjárná a testét a rock. Az tök borzalmas, ha van egy csomó ember, aztán úgy jövünk le a színpadról, hogy ez nem volt az igazi…

– Ezek szerint nincs belefásulva a rockszakmába. Egész életében ezt szeretné csinálni, miként Lukács László is megénekelte már örök frigyét a rockkal?

– Én még mindig húszévesnek érzem magam, bár néha már este kilenckor elalszom. Remélem, hogy úgy halok majd meg, hogy közönségszörf közben fejre esek, aztán annyi. Tanulni sosem fogok már valószínűleg, gyerekem sose lesz, úgyhogy marad a nyaktörés.

Acélos Balázs szerint sok jó magyar zenekart nem ismer a széles közönség

– Van egy csomó jó magyar zenekar, de sokszor azt veszem észre, hogy csak én szeretem őket, nyilatkozta Acélos Balázs. Például ott a The Joystix, akiket tényleg csak én szerettem, meg még kábé öten az országban. Fel is oszlottak. Biztos a túláradó imádatomba haltak bele. A kecskeméti Nova Prospectet is bírom, főleg az énekescsajt. Sokszor elképzeltem már, hogy hazaviszem és bemutatom a szüleimnek, apám meg kiakad, amikor ebéd közben a nő lenyalja a kést.

További hazai kedvenceim a VolumeFeeder, a Drawing és a Dirty Dawn. Remek kis fickók mindannyian és ügyesen is énekelnek. Prosectura? Ó, arany pofák mind! Sajnos nem tudunk olyan sokat játszani velük, mint amennyit szeretnénk, vagyis inkább amennyit ők szeretnének velünk! Pár hete volt amúgy egy közös bulink Győrben, estek-keltek az emberek, ahogy az egy jó punkkoncerttől elvárható. Ott ünnepeltük meg a közös jubileumot, de Szekszárdon és Pesten is külön játszunk majd. A nagyrabecsülés részünkről egyértelmű, azt meg csak remélni tudom, hogy ők is imádnak minket!

Az a múltkor már eszembe jutott, hogy írok egy könyvet az életemről, de előbb kéne valami nagyon nagy dolgot csinálnom, hogy híres legyek. Vagy inkább hírhedt, az sokkal vagányabb. A végső cél? Nekem annyi bőven elég lenne, ha egyszer szombat éjjel bemennék a Tekébe és a zenegépből a Don Gattótól a Balls To The Wall szólna. November 22-én ünnepeljük a tízéves szülinapunkat a Szekszárdi Estben a Cadaveres, a Positive Mental Attitude, a Chaos of Disorder és a Beliar zenekarokkal. Ha ez a buli jól sikerült, akkor elégedetten dőlök hátra – zárta sorait a Don Gatto alapítója és gitárosa.