zenekar

2019.12.03. 11:30

„Más tollával” címen jelent meg első stúdióanyaguk

Elkészült a Neonverebek együttes első stúdióanyaga, a Más tollával című EP, melyről a zenekar tagja, Huszti Gábor osztotta meg gondolatait.

Fekete Dávid

Fotó: NAGY AKOS KODOMO BT

− Mióta dolgoztatok az anyagon?

− Mivel viszonylag új banda vagyunk, már sürgető volt egy stúdiófelvétel. Ez év elején, a próbatermünkben kezdtünk el felkészülni, majd amikor úgy éreztük hogy készen állunk, elmentünk Pécsre az FHT78 stúdióba, és nekiálltunk a dobok rögzítésének. Tavasszal a dobokat és a gitárokat tudtuk felvenni. A többi felvétel, valamint az utómunkálatok őszre maradtak.

− Hogyan értékelnétek az anyagot?

− Összességében elégedettek vagyunk, kimondottan jól szól a hanganyag. Érezhető a belefektetett energia és az, hogy profi stúdióban, profi hangmérnökkel dolgoztunk. Nagyon hálásak vagyunk Fidónak (Friskó Péter, hangmérnök), mivel nem csak a felvételek technikai részében volt szerepe, hanem produceri szemmel is nézte a dalokat. Még néhány zenei megoldásban is benne van a keze munkája. Nagyon érdekes ebben az intenzív köntösben hallani ezeket a retro slágereket. Komoly vérátömlesztésen estek át, pedig leginkább csak áthangszereltük a dalokat.

− Mely számokat dolgoztátok át? Miért épp azokat? Volt több jelölt is?

− Közösen választottuk ki a dalokat az egyik próbán. Több szám is volt, melyet szívesen felvettünk volna, végül erre az ötre esett a választás. Körülbelül másfél órás a koncertanyagunk, és van benne sok kedvelt tétel. Én például a „Gyere kislány, gyere!” dalt nagyon szeretem, de Attila, a dobosunk nem annyira kedveli, ellenben ő meg a „Távollét” világát érzi közelebb magához, ami meg nekem nem kedvencem. Egyiket se vittük stúdióba, nem volt vita. Fontos volt, hogy mind az öten szeressük azt, amit rögzítünk. Így került a kalapba a Dolly Roll – Vakáció, a Neoton Família – Holnap hajnalig, a V'Moto Rock – Várj, míg felkel majd a nap, valamint Koós Jánostól a Kislány a zongoránál.

− Milyen terveitek vannak ezután?

− Szeretnénk, ha minél többen megismernék a Neonverebeket és a dalokat. Tervben van egy klip is, de továbbra is főképpen koncertezni szeretnénk. Jó volna, ha jövőre eljutnánk minél több helyre, klubokba és fesztiválokra. December 7-én Nagymányokon játszunk a Plató Band, a Windmill és az Átmeneti Állapot társaságában, majd december 13-án a Rózsaszín Pittbull előtt melegítünk be Esztergomban a Sportalsóban. Nagyon megtisztelő, hogy felléphetünk a Prosectura harmincadik szülinapi buliján Szekszárdon, ahol Imre Norbiék régi tagokkal együtt fogják előadni az életművüket.

[embed]]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában