Marabu is megtisztelte Weisz Béla kiállításának megnyitóját

Weisz Béla szekszárdi születésű; itt nőtt fel, itt járt gimnáziumba. Innen került első munkahelyére, a Kecskeméti Rajzfilmstúdióba, ahol animációsfilm-készítéssel foglakozott. Talán legismertebb munkája a Leo és Fred rajzfilmsorozat második szériája. Tíz évig élt (hosszabb-rövidebb megszakításokkal) Franciaországban. Ott is filmes volt, karikatúráit viszont el tudta küldeni Magyarországra. Különböző egész estés és sorozatfilmeken dolgozott, a Folimage filmstúdióban saját filmet is készített.

Karikaturista énje az 1990-es években kezdett kibontakozni. Akkor keresték meg a Kurír nevű újságtól, hogy indítanak egy szatirikus mellékletet Elefánt címen, és karikatúrákat várnának tőle. Ide rajzolt sok éven keresztül. Mikor a lap megszűnt, karikaturizmusa parkolópályára került. Folytatta a filmkészítést. Volt egy rövid kitérője az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetbe is, ahol digitálistananyag-fejlesztéssel foglalkozott.

2010-ben barátaival hoztak létre egy internetes oldalt, Párkocka címmel. Rövid képregényeket, úgynevezett comic stripeket készítettek olyan kollégákkal, mint Marabu, Grafitember, Göndöcs, Plá. Rövid időn belül népszerű lett az egyetemisták, főiskolások körében. De csak szórakozásból, hobbiból csinálták, ebből nem igazán lehetett megélni, bár sok megkeresésük volt különböző lapoktól és internetes oldalaktól. Több helyre készített rövid kis képregényeket.

Aztán adódott a lehetőség, hogy mélyebben foglalkozzon a karikatúrával, mivel aktuális filmje épp nem volt. Több helyre hívták rajzolni, különböző lapokba, fiataloknak szóló magazinokba. Csoportos kiállításai voltak sok helyen karikaturista kollégákkal. Szép lassan önálló kiállításai is nyíltak. Legutóbb Budaörsön volt komoly önálló tárlata a Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivál szervezésében.

Jó pár éve visszahelyezte székhelyét Szekszárdra. Itt talált feleséget, aki óvodapedagógus, itt születtek meg gyermekei, ide járnak iskolába. Alapvetően szekszárdinak vallja magát, hiszen Szekszárd a szülővárosa, és most már valóban itt is él. Igaz, nem ide dolgozik, de ez az ő esetében különösebben nem releváns. Itthon tevékenykedik nyugodt körülmények között.

Idei második kiállítása került Szekszárdra. Örül a lehetőségnek, hisz’ most először állított ki szülővárosában, mégpedig olyan rajzokat, melyek Budaörsön voltak. Ezeket négyféle kategóriába sorolta, négyféle rajztípust választott ki: illusztrációs kategória (mely groteszk kis rajzocskákat tartalmaz), sajtókarikatúra (általában közélettel foglalkozik), comic strip (elsődleges megjelenési fóruma az internet, de a Hahotában és a Kreténben is megjelenik), szóvicc (ez különösen népszerű, napi szinten látja vissza a neten).

Az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál és Vásár a legnagyobb animációs szemle a világon, onnan sikerült elhoznia a legjobb forgatókönyv díját 1991-ben. E fesztiválnak van a MIFA rendezvénye, ahol támogatást nyert Kommersz című filmtervével. 2003-ban a Magyar Karikatúra Művészeti Fesztivál fődíját kapta meg. 2006-ban a Városi Polgármesterek Randevúja karikatúrapályázatán az első díjat érdemelte ki Kecskeméten. 2008-ban az I. Bajai Karikatúra Pályázaton is az első díjat szerezte meg. A Kukac országos e-karikatúra-pályázatról egy megosztott nagydíjjal tért haza 2013-ban.

– A karikatúraélet a rendszerváltás előtt is burjánzott – mondta Weisz Béla. – Mindent nem lehetett megrajzolni, de egyfajta szelepként működött a Ludas Matyi újság. Nekem már ott ikonjaim voltak: Sajdik Ferenc, Brenner György, Lehoczki István. Általános és középiskolás koromban is rendszeres olvasója voltam. Nem feltétlenül azért, mert mindent értettem abból, ami ott megjelent, viszont mindig szerettem karikatúra- és rajzfilmfigurákat rajzolni, gülüszemeket, krumpliorrokat. Ez volt az a lap, ahol heti szinten lehetett ilyen figurákat látni.

– A rendszerváltás után is sok karikaturista kezdett el alkotni. Nagy kedvenc és példakép volt Lehoczki Károly, aki a Kistehén zenekarban dobolt. Marabura is mindig felnéztem: az a munkabírás és precizitás, melyet ő képvisel, és persze az a fajta szakmai alázat szerintem kevesekben van meg. Úgy tud hatásos és lényegre törő lenni, hogy miközben a karikatúrát gúnyrajznak is szoktuk hívni, nem igazán sértő, bántó, de persze üt. Nagy kedvenc; az, ahogy ő alkot, számomra példaértékű. Nem véletlenül ő az, akit meghívtam a megnyitóra.

Kincset látott Marabu a kis szekszárdi szőlőben

– Nem is olyan régen Béla bátyó meghívta néhány kollégáját, kis szőlőjükben töltöttünk egy estét – mesélte Marabu. – Körbevitt, megmutatta a szekszárdi mélyutakat, kis szurdokokat, melyek az öreg szőlőkhöz vezetnek. Nagy hatást tett rám. Az itt élők kulturális hagyományát éreztem bennük, még ha láttam is, hogy a nagy szőlészeti beruházások mellett ez a kis szőlészeti múlt már csak szegénységet meg elhagyatottságot sugároz. Mégis elképesztő szépséget láttam benne. Azok a régi, már nem karbantartott, falba fúrt pincék, melyek még a nagyapákhoz tartoztak, kár, hogy elvesznek és eltűnnek. Ezt a múltat jó lenne családi kincsként megőrizni. Ennek kapcsán még azon is elgondolkodtam, hogy hivatalosan is keressük Magyarország múltját, a magyarok őseit, és régi, elkorhadt kötelékeket próbálunk kiásni a föld alól, közben elfelejtjük, hogy vannak még sokkal erősebb, Európához kapcsoló élő kötelékek.

Borítókép: Weisz Béla a megyei könyvtárban, a kiállítása megnyitóján