Csalánkoszorút húztak a fejébe

A magyar pünkösdi szokások a keresztény ünnephez kapcsolódnak ugyan, de számos olyan hagyományt és hiedelmet sikerült megőrizni, melyek legfeljebb csak az elnevezésükben köthetők pünkösdhöz – mondta Balázs Kovács Sándor.  A néprajzkutató, muzeológus szerint a legismertebb népszokásról, a pünkösdikirály-választásról a középkor óta vannak adataink. 

A többnyire lóversennyel vagy más ügyességi próbával választott király hatalma egy évig tartott. Persze ez nem csak üres cím volt, jártak mellé különböző kiváltságok. Egy évig minden lakodalomba, ünnepélyre, mulatságra hivatalos volt, minden kocsmában ingyen fogyaszthatott, a község fizette. Lovát, marháját a társai őrizték, s ha netán valami apró vétséget követett el, nem illették érte testi büntetéssel. 

Nagymányokon az általános pünkösdi szokásokon kívül kialakult egy meglehetősen furcsa családi hagyomány, amit Páriban is ismertek. „Pfingst Limm’l”-nek, azaz pünkösdi lustálkodónak nevezték a család legkésőbb felkelő tagját, aki rendszerint valamelyik gyermek volt, akit tréfásan megkoszorúztak egy csalánból font koszorúval. A csípős koszorút jól a fejébe nyomták, hogy nyoma lehetőleg egész nap meglátszódjon. 

Pünkösdkor a várdombi német fiúk kora reggel keltek, feldíszítették lovaikat virágfüzérekkel, szalagokkal, kalapjuk mellé is szalagot és virágot kötöttek. Egyikük, talán a pünkösdi király tarka papírsüveget viselt. Végiglovagoltak a falun, s a lányos házaknál megálltak, beosontak és a még alvó lányok párnájára egy szál virágot tettek, amelyik lányt bosszantani akarták, annak virág helyett egy szál csalánt tettek a feje mellé. 

Mórágyon pünkösd hajnalán a német fiúk koszorút kötöttek virágból, és elmentek vele a lányokhoz. Aki aludt még, annak a fejét felemelték, a nyakába húzták a koszorút, meg bekenték korommal a homlokát. A német fiúk Kakasdon is készítettek pünkösdi koszorút, s azzal házról házra jártak pünkösd reggelén. Ahol ágyban találtak valakit, az lett a pünkösdi lusta. 

Grábócon pünkösdkor a legények köszönteni jártak. Minden házba bementek, ott egy virágsátrat készítettek. Egy legény a sátor alá bújt és ott táncolt, a többiek pedig énekeltek. Tojást, szalonnát kaptak érte, amit közösen fogyasztottak el.  Udvarlással, párválasztással kapcsolatos szokások is kapcsolódnak pünkösdhöz. 

Például Szeremlén ilyenkor volt a pünkösdi ladikázás. Az udvarló legény szerelmi ajándékként díszes evezőt adott a választott lánynak. Zöld ágakkal feldíszített csónakon pünkösd másnapján ladikáztak a fiatalok. A néprajzkutató szerint Kocsola környékén pünkösdkor volt a legszegényebb a lakosság, mert az előző évi liszt már kifogyóban volt, az újból még nem volt. 

Több szólásmondás is innen származik, például: „Isti, Pisti fakilincs, kenyér meg egy falat sincs.” vagy az „Óra ketyeg a falon, nincs kenyér az asztalon.” Pünkösddel kapcsolatos időjárás- és termésjóslásra is van példa. Azt tartották, ha pünkösdkor szép az idő, sok bor lesz. Az eső azonban nem volt kívánatos ilyenkor, úgy tartották, pünkösdi eső ritkán hoz jót. 

Királynét is választottak

Régen nemcsak pünkösdi királyt választottak, hanem királynét is. A szokás szerint többnyire négy lány házról házra vezetett egy kisebbet, a pünkösdi királynét. A kislány fehér ruhát, fején virágkoszorút viselt, a karján pedig virágszirmokkal teli kosarat vitt, és énekelve házról házra jártak. Ennek végeztével többnyire a következő mondóka kíséretében magasra emelték: „Ekkora legyen a kendtek kendere!” 

Szakályban pünkösdkor nyolc-tíz leány – köztük a fehérbe öltöztetett pünkösdi királynő – jártak házról házra és verset szavaltak. Fizetségül tojást és pénzt kaptak. Ők választották ki maguk közül a királynőt, általában a legidősebbet. Kapospulán pünkösdkor szokás volt a cucorkavivés. Ez abból állt, hogy 8-10 lány vitt egy két év körüli kislányt, aki a cucorka volt. A lányok a házaknál emelgették a kislányt és ezt mondogatták: „Ilyen nagyra nőjön a kender.” 

A pünkösdölés Koppányszántón is divatban volt, ahol a falu 13–15 éves leányai jártak énekelve pünkösdölni.