Akadémiai tag lett a Babérkoszorús költő

– Mit jelent az Ön számára az akadémiai tagság? 
– Huszonhárom, különböző műfajban megírt könyv, valamint húsz hazai és nemzetközi irodalmi díj után úgy érzem, ez megkoronázása az eddigi munkámnak – válaszolta Orbán János Dénes. – Persze számomra, aki polgárpukkasztó, lázadó alkotó vagyok, kissé furcsa ez a „hivatalosítás”, de így van ez rendjén, jobb, ha már életében elismerik az alkotót, nem csak a halála után. Szóval örülök, és nem tagadom, büszke is vagyok. 

– Az irodalom jövője − a jövő irodalma címmel a napokban tartotta meg akadémiai székfoglaló beszédét. Hogyan látja az irodalom jövőjét, mit gondol a jövő irodalmáról?
– Több mint két évtizede foglalkozom tehetségkutatással és gondozással, a vonatkozó állami intézményt, a Kárpát-medencei Tehetséggondozó keretén belül működő Előretolt Helyőrség Íróakadémiát is én vezetem. Mi gondoskodunk a magyar irodalmi utánpótlásról, azaz a lehető legjobb rálátásom van erre a szegmensre. A székfoglaló beszédben arról értekeztem, hogy nem kell megrémülni, amikor gyengébb irodalmi évtizedek jönnek, mint például most, mert az irodalomnak is van ökológiai rendszere. A fiatal irodalom jelenleg a politikai korrektség és a nyugatról beáramló „újidiotizmus” béklyójában vergődik, de a fiatalokat sosem szabad alábecsülni, mert minden kor kitermeli a saját lázadóit. Elindult egy mozgalom, amely a klasszikus görög és latin irodalmi gyökerekhez tér vissza, több fiatal alkotónk latinul tanul és klasszikus formákba önti mondandóját, azaz a jelenkor ürességére a régi idők tudásával reagál. Tehát ismét bebizonyosodik, mint annyiszor, hogy az irodalom jövője nem más, nem lehet más, mint a múltja. A formák, a mívesség, a műveltség diadalmaskodnak a korjelenségek fölött, ahogy ez történt az elmúlt évezredekben is. 

– Nyolc éve él Tamásiban. Miként került erre a vidékre és hogy érzi magát itt? 
– A történet egyszerű. A testvérem és családja már két évtizede itt él, rendszeresen látogattam őket, és nagyon megtetszett ez a városka. Az Íróakadémia miatt költöztem Erdélyből Magyarországra, de székely emberként nem akaródzott Budapesten laknom. Úgyhogy a már jól ismert Tamási mellett döntöttem, és nem bántam meg, mert ez egy élhető város, állítom, hogy az egyik legjobb élettér Magyarországon. Tolna megyében pedig sok székely van, hogy úgy mondjam, nem vagyok tájidegen. A munkám a fővároshoz köt, de itt tudok megpihenni és meghitt nyugalomban, természetközeli állapotban alkotni. 

– Az alkotás mellett irodalomszervezéssel is foglalkozik. Miért tartja ezt fontosnak? Esetleg helyben, Tamásiban is foglalkozik ilyesmivel? 
– Erdélyben, Brassóban, azaz szórványvidéken nőttem föl, a szüleim úgy neveltek, hogy mindenkinek tennie kell valamit a közösségért és a nemzetért. Azt hiszem, innen eredeztethető, hogy amióta csak elindultam az írói-költői pályán, szervezkedem is, és nemcsak rendezvényeket szerveztem, hanem több intézményt is alapítottam. Sajnos elfoglaltságom miatt Tamásiban eleddig csak néhány rendezvényt kezdeményeztem, aztán a járvány és most a háború keresztbe tett a terveimnek. Lelkes, műkedvelő rendezvényeket lehet szervezni pénz nélkül, de a professzionális szinthez bizony komoly források kellenek. Mihelyst elmúlik a válság és ismét hozzá lehet jutni komolyabb támogatásokhoz, mindent megteszek majd, hogy Tamásiban felpezsdüljön az irodalmi élet, rendezvényeket, írótáborokat szervezhessünk. Az igény megvan rá és köztudott, hogy egy kisvárosban mindig lelkesebb a közönség, mint ott, ahol mindennaposak a programok. Ráadásul nem én vagyok az egyetlen fecske, vannak itt még kiváló tollú kollégák, akikre számíthatok. 

Tartalmas életút van Orbán János Dénes mögött 
Brassóban született 1973-ban. Kolozsváron szerzett magyar–angol szakos diplomát, majd bölcsésztanulmányait Szegeden és Bécsben egészítette ki. 1994–1998 között a Bretter György Irodalmi Kör elnöke. Egyetemi oktatói munkája mellett az Előretolt Helyőrség főszerkesztője (1995–2000), az Erdélyi Híradó Kiadó szerkesztője és ügyvezetője (1995–1998), 1998–2014 között igazgatója. 2003–2008 között az Irodalmi Jelen szerkesztője, 2006–2012 között az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) elnöke. A kolozsvári Bulgakov Irodalmi Kávézó alapítója (2002) és tulajdonosa 2014-ig. 1992 óta publikál, több műfajban: vers, próza, paródia, kritika, esszé, tanulmány, szín- és bábdarab, műfordítás (angol, spanyol és román nyelvből), publicisztika. A 2015-ben alakított budapesti Előretolt Helyőrség Íróakadémia vezetője, megjelenéséig a Magyar Idők, majd a Magyar Nemzet napilap kulturális rovatvezetője volt.