A közönség belekóstolt Iránba, szigorúan alkohol mentesen

Egy ellentmondásos, ugyanakkor sok szempontból módfelett különleges ázsiai ország életébe nyerhettek betekintést az érdeklődők a Babits Mihály Kulturális Központ keddi rendezvényén. A Kultúrkortyok Szabadegyetem újabb állomásán Simigh Ágnes idegenvezető, világutazó révén az Iráni Iszlám Köztársaságból kapott ízelítőt a közönség. A kóstoló stílszerű módon alkohol mentesen zajlott, már csak azért is, mert Iránban szigorúan tilos a szeszes ital forgalmazása és fogyasztása. Így tehát a szabadegyetem hallgatói az iráni életérzés jegyében feltálalt pisztáciát és datolyát gránátalma itallal öblíthették le.

Simigh Ágnes eddig hat alkalommal járt ebben az országban, melynek a nyugati világban kifejezetten rossz a híre. Az előadó is megerősítette, hogy bizonyos vonatkozásban valóban jogos a kritika. A rendszer bírálói bebörtönzéssel számolhatnak, a nők elnyomása is jól érzékelhető, s ha nem tartják be a hivatalos öltözködési szabályokat, akkor annak következményei vannak.

– Ilyen vendégszeretettel, mint amilyenben Iránban volt részem, még sehol sem találkoztam – jelentette ki Simigh Ágnes. – Nem túlzás, ha azt állítom, hogy zavarba ejtő volt. Számos család meghívott magához, valamennyien tisztelettel és barátsággal fogadtak és fel sem merült, hogy esetleg pénzt fogadnának el tőlem. Példám nem egyedi eset, valamennyi külországi utazó hasonló tapasztalatokról számol be.

A vendéglátók a bőkezűséget tekintve is szinte versengtek egymással, jóllehet a nagy többség Iránban sem tehetős. Sőt, Simigh Ágnes éppenséggel azt nyugtázta, hogy a jelentős olaj és földgáz kincs ellenére az országban mind jobban szegényedik a középosztály. A többséget alkotó egyszerű emberek pedig egyre gyakrabban nélkülöznek. Ennek a kedvezőtlen jelenségnek több oka is van. Ezek közül a legjelentősebb az, hogy a titkos atombomba kísérletek miatt nemzetközi szankciók sújtják Iránt.

– A kereskedelemben szokványos átutalásra sincs lehetőség – érzékeltette a helyzetet a világutazó. – A fizetőeszköz mind jobban elértéktelenedik, hat évvel ezelőtt harmincnégyezer iráni rial ért egy dollárt, most ugyanennyi amerikai valutáért ötszázharmincezer rialt kell fizetni. Rengetegen érzik ennek a berendezkedésnek a hátrányát, sokan szeretnének is tőle megszabadulni, viszont az iszlám rendszernek is vannak támogatói. Az ország nagy szerencséjére a sivatagos területek mellett akadnak bőven termő vidékei is: így tehát a bazár mindenféle terményt – zöldségfélét, gyümölcsöt, fűszereket – hatalmas mennyiségben kínál. Az üzletek polcai sem üresek, példának okáért kólát is tartalmaznak, csak éppen nem eredeti amerikait, hanem valahonnan származó másolatot. Mindehhez hadd tegyem hozzá, hogy Iránban a szegénység ellenére sem láttam kéregetőket, hajléktalanokat. Igaz, errefelé, akár az összes közel-keleti országban, erőteljes a családi összefogás, összetartás, egymás segítése a bajban. S még valami: Irán városaiban bármelyik napszakban, így esténként is nagyobb biztonságban éreztem magam, mint Budapesten. Éjszakai buszokkal, vonatokkal utaztam és soha nem éreztem, hogy lenne okom aggódni.

A külföldi látogatónak, a turistának – ha nem kívánja megkockáztatni a kiutasítást – néhány szabályt feltétlenül be kell tartania.  Az alkohol tilalomról már esett szó. A nőknek ugyan nem kötelező csadort – a teljes testet betakaró, csak az arcot szabadon hagyó öltözéket – viselniük; de a szoknya legyen hosszú, fedje a lábakat, akárcsak a nadrág, ami nem simulhat a testhez, a felsőruházat ujja feltétlenül érjen a könyök alá, a hajzatot pedig fedje el egy kendő, ami azért már lehet színes is.

Ezek a kötöttségek adott esetben nehezen viselhetők egy más kultúrához szokott európai ember számára. De a szabályok betartása  Simigh Ágnest is hozzásegítette ahhoz, hogy megismerje Irán legszebb arcát. Azt, amelyik természeti látnivalóival, lenyűgöző tájaival, az iszlám és a perzsa kultúra egyedülálló építészeti emlékeivel és mindenekelőtt – sokadszor említve – a világ legvendégszeretőbb lakóval gyakorol életre szóló vonzerőt minden idelátogató számára. Nem véletlen, hogy Simigh Ágnes is azt tervezi: első adandó alkalommal ismét visszatér Iránba.