A Bastille bevétele után megszűnt a kiadás

A Bastille az utókor képzetében az ártatlanul sínylődő politikai foglyok rettegett börtönévé alakult. Csakhogy 1789. július 14-én, amikor a párizsi nép az épületet elfoglalta, a felkelők mindössze hét rabot találtak falai között. Ezt a csoportot négy váltóhamisító, két őrült és egy olyan nemesember alkotta, akit erkölcstelensége miatt saját családja juttatott rácsok mögé. Ez is mutatja, hogy ebben az időben, tehát a XVIII. század végére a régi rendszer, XVI. Lajos (uralkodott: 1774-1792) ekkor már óvakodott a politikai okból történő letartóztatásoktól.

Erről is beszélt a napokban a Wosinsky Mór Megyei Múzeum könyvtártermében Hahner Péter. A történész, tanszékvezető egyetemi docens, a Rubicon Intézet főigazgatója a Híres ostromok című előadás sorozat keretében ismertette a francia forradalom kezdetét jelző összecsapást, a Bastille bevétele (és kiadásai) elnevezéssel. A zárójeles résznek azért van létjogosultsága, mert az már 1789 előtt világos volt a királyi udvar számára is, hogy a funkcióját vesztő – majdhogy üresen álló – várbörtön fenntartása módfelett ráfizetéses.

Részben ez is magyarázza azt, hogy elfoglalása után egy évvel már nyoma sem maradt, elbontották. Részben pedig a zsarnokság szimbólumának eltüntetése is szerepelt indokként; ám Hahner Péter megfogalmazását idézve, a Bastille-t „a párizsi nép nem azért foglalta el, mert a zsarnokság börtöne volt, hanem (...) azért vált a zsarnokság börtönévé a kortársak és főleg az utókor szemében, mert a párizsi nép elfoglalta.”

Jellemző egyébként, hogy a kellő anyagiakkal rendelkező rabok számára a Bastille inkább számított luxus hotelnek, mint a külvilágtól hermetikusan elzárt, rideg fegyintézetnek. Akinek volt pénze, első osztályú ételeket hozathatott magának, vendégeket fogadhatott és kedvére sétálhatott az udvarban. Mégis, a XIV. században megépített erőd, ami XIII. Lajos (uralkodott: 1610-1643) idején alakult át titokzatosság övezte, nyomasztó várbörtönné, jelképe lett a paternalista hatalom gyakorlásnak, a jogtalan őrizetbe vételnek és így puszta létével ellentmondott a felvilágosodás filozófiai nézeteinek.

Ezért vonult a párizsi nép a Bastille ellen és foglalta el az épületet, miután annak parancsnoka tűzszünetet rendelt el és megadta magát. Ez a gesztus nem segített rajta, a feldühödött ostromlók, a védők több tagjával együtt, lemészárolták. Kiszabadították a rabokat, a négy váltóhamisító gyorsan el is tűnt, a két őrültet, mint a zsarnokság áldozatait egy darabig körbe hordozták, a nemesember pedig hálásan tűrte, hogy visszavigyék családjához. Mindenesetre a nagy fogást valójában nem ez a hét személy jelentette, hanem a létesítményben tárolt, jelentős mennyiségű puskapor, amire a felkelőknek nagy szükségük volt.

A Bastille sorsa fölötti rendelkezés jogát egy Pierre-François Palloy nevű, élelmes építési vállalkozó szerezte meg. A kőműves mester a Bastille köveiből emléktárgyakat faragott, ezekkel a szuvenírokkal gyakorlatilag elárasztotta Franciaországot és szép pénzt könyvelhetett el bevételként. Manapság az egykori várbörtön helyén a Bastille tér található, középpontjában azzal az oszloppal, ami az 1830-as forradalom áldozatainak emlékét hirdeti.