Amikor a lengyelek legyőzték a lovagrendet

Grünwald mezején 1410-ben két hadsereg sorakozott fel egymással szemben. A lengyel királyság vezette csapatok küzdöttek meg a Német Lovagrend seregével. Az egykoron Kelet-Poroszországban, ma Északkelet-Lengyelországban található helységnél vívott csata nagyjából olyan szerepet tölt be a lengyel történelmi emlékezetben, mint a magyarban a nándorfehérvári diadal. A lengyelek ugyanis nagy diadalt arattak a németek felett. A verség súlyát Bernhard von Bülow, a A Német Birodalom negyedik kancellárja így érzékeltette 1914-ben megjelent művében: „A legszörnyűbb nemzeti katasztrófa nem a Hohenstaufok […] szomorú hanyatlása volt, hanem a tannenbergi (grünwaldi - a szerk.) vereség, melynek következtében évszázadok kolonizációs munkája veszett kárba.” Tegyük hozzá, ekkor még nem lehetett sejteni, hogy mit hoz az első világháború a németek számára; azt pedig végképp nem, hogy a második világháború egyenesen a pusztulás rémével fenyeget.

De visszatérve a grünwaldi csatához: egy ilyen győzelem után az lett volna a csoda, ha a későbbi korokban az irodalom mesterei nem aknázzák ki a benne rejlő lehetőségeket. A legjelentősebb szerző ebből a szempontból Henryk Sienkiewicz volt. Az 1905-ben a Nobel-díjat elnyerő író 1900-ban vetette papírra Kereszteslovagok című művét. Ebben érzékletes indokát adja annak, hogy az összeütközés miért is volt elkerülhetetlen a németek lovagokkal: „Ki este a határvidéken álomra hajtja a fejét, nem tudhatja, nem kötelekben, karddal a torkán ébred-e fel avagy feje felett nem áll-e lángokban a tető. Ki jót tesz velük, gonosszal fizetnek érte. Szívükben mindig ezt hánytorgatják, mi módon lehetne királyságunkat, egész lengyel népünket eltörölni. Van-e hát ebben a királyságban egyetlen emberfia, ki valamilyen sérelmet ne szenvedett volna tőlük s bosszút ne szomjazna ellenük?" 

Sienkiewicz természetesen nem kizárólag a csata történetét örökítette meg, hanem színpompás tablót adott a korról is. A középkori lengyel nagyság jövőre nézve is reményt, biztatást adó koráról;  hiszen a regény megszületésekor Lengyelország, mint olyan, nem létezett, területeit a 18. század végétől 1918 végéig Németország, az Osztrák-Magyar Monarchia és Oroszország uralta.

Sienkiewicz romantikus eposzát Aleksander Ford vitte vetítővászonra 1960-ban, azaz a lengyel állam ezeréves fennállásának alkalmából. A kétrészes, színes, szélesvásznú alkotás a maga korában szuperprodukciónak számított, csatajeleneteit a jóval nagyobb anyagi lehetőségekkel rendelkező amerikai filmesek is megirigyelhették volna. Erről kedden délután a Wosinsky Mór Múzeum Történelmi Filmklubjának közönsége is meggyőződhetett. Az érdeklődők az intézmény múzeumpedagógiai foglalkoztató terében tekinthették meg a töb mint hat évtizeddel ezelőtt készült, látványos, kalandos és kultikusnak is nevezhető alkotást. Mely egyébként nemcsak a lengyel mozikban volt bombasiker – a vetítés első négy évében 14 millióan (!) váltottak rá jegyet –, hanem a magyar filmszínházakban is.