2024.04.24. 08:54
Három művész tükröződései a Vármegyeházán
Tárlatvezetésre és baráti beszélgetésre invitálták az érdeklődőket kedden délután a Vármegyeháza kiállítótermében a Tükröződések című tárlat kapcsán. Josef Hasenöhr festőművész német nyelvű vezetését Gombkötőné dr. Kemény Krisztina egyetemi adjunktus tolmácsolta.
Korábban beszámoltunk róla a tárlat megnyitása után, hogy a kiállításon Balogh István Péter festőművész, Josef Hasenöhr festőművész, Kemp Zsuzsa keramikus alkotásai láthatóak.

A két festőművész is nagyon kötődik Tolnához
Balogh István Péter – néhai Kokas Ignác tanítványa – már 1984-ben, tehát negyven évvel ezelőtt bemutatkozott műveivel szűkebb pátriánkban, jelesül Dombóváron. Később Tengelicen és Tamásiban is találkozhatott alkotásaival a közönség.
Josef Hasenöhrl ugyan az egykori Nyugat-Németországban született, ám Magyarországon is él, jól beszéli nyelvünket. Hat évvel ezelőtt a megyei könyvtárban Faképek/Holzbilder című kiállítását tekinthették meg a látogatók. Pontosan négy éve pedig Adorjáni Endre, Szekszárdon élő szobrászművésszel együtt Divergens egyidejűség címmel páros kiállítás részese volt a szekszárdi Vármegyeházán.
Kemp Zsuzsát szekszárdi művészként könyveltük el
Kemp Zsuzsa olyan hosszú ideig élt Szekszárdon, hogy személyét a helyi köztudat idevalósi művészként könyvelte és könyveli el. Jóllehet Ipolydamásdon született és családi kötelék hozta a hetvenes évek közepén vármegyénk székhelyére. Jelenleg Salgótarjánban él és alkot.
Tárlatvezetésre és baráti beszélgetésre invitálták az érdeklődőket
Fotók: Makovics KornélA kiállítás május 5-ig, keddtől vasárnapig 10-17 óra között tekinthető meg.