Turán–Hagyományőrző Sportok Viadala

2022.04.27. 14:00

Lóháton vágtázva mutatták be, miként használják fegyvereiket

A Kárpát-medence legügyesebb harcosai tizenhárom versenyszámban mérték össze képességeiket, gyorsaságukat a Turán–Hagyományőrző Sportok Viadala nevet viselő programsorozaton. A tavalyi rendezvények nagy érdeklődése és sikere után idén egy jelentősen kibővített eseményt szervezett a Magyar-Turán Alapítvány által létrehozott Magyar Köböre és Hagyományőrző Sportok Szövetsége az Albertirsa közelében fekvő Rezgő Fészek Lovastanyán.

Munkatársunktól

A versenyzők több számban is összemérhették tudásukat (Fotó: Horváth Tamás)

Füleki Norbert a Tolnai-Turán Hagyományőrző Sportegyesület képviseletében már a programsorozat első napján harmadik helyezést ért el a gyalogos lándzsavívás kategóriában. – A bronzérem hatalmas elismerés, mivel a Kárpát-medence legjobbjai mérték össze tudásukat, képességeiket a hétvégén – mondta Nagy László, a Tolnai-Turán Hagyományőrző Sportegyesület elnöke. 

Hozzátette: Füleki Norbert már több mint tíz éve a hagyományőrző sportok művelője, több hazai bemutatón és külföldi versenyen is képviselte Szekszárd város mellett a történelmi múlt iránti érdeklődését is. A szekszárdi versenyző indult többek között vértes harc – hadi párbajvívásban és nomád szablyavívásban is, mindkét gyalogos versenyszámban a negyeddöntőkig jutott.

A hétvégi verseny volt egyben az év eddigi legjelentősebb lovas-hagyományőrző rendezvénye. A Magyar-Turán Alapítvány célkitűzései között szerepel a lovas hagyományok és kultúra minél tágabb közösségekben való népszerűsítése, ezáltal ösztönözve a fiatal generációt a sport és hagyományőrzés útjának megismerésére, továbbvitelére. 

Mivel már a versenykiírás is komoly nemzetközi érdeklődésre tett szert, ezért az elkövetkező években az alapítvány által megrendezett nagyszabású rendezvények keretei közt a magyar lovasíjászok mellett, a turáni népek és lovasainak részvételével kívánják majd bővíteni az eseményt. 

Füleki Norbert (balról), Füleki Krisztián és Nagy László (Fotó: H. T.)

A Turán lovasharcviadalon több mint harminc lovasíjász mutatta be eleink fegyvereinek használatát, egy olyan egyedileg kiépített, kombinált pályán, amely magyarországi viszonylatban is nagy próbatétel elé állította a versenyzőket és paripáikat. 

Az indulók a futam során először az íjásztudásukat mutathatták meg, majd a szálfegyverek sikeres használatáról kellett meggyőzniük a közönséget és a bírákat vágtában, számos terepakadályt leküzdve szablyával és kopjával ledönteniük a kihelyezett célokat. 

Ezt megelőzően a labirintusban ember nagyságú bábukra, majd az erdei vadászpályán kihelyezett 3D-s állatokra kellett minél több célzott lövést leadniuk. Az erdei vadászatot követően egy csigarendszerrel ellátott mozgó célra és egy közel 100 méterre kihelyezett hadseregre is nyílzáport kellett szórniuk a versenyzőknek. 

Mindezt teljes vágtában, számos terepakadály közepette, amelyek a versenyzők technikai tudása mellett a lóval való együttműködés eredményességét is megmutatta. A többórás harc végül Vermes Balázs és Kara lova győzelmével zárult, míg az összesített pontszámok alapján Fedor Áron és Árnyék állhatott a dobogó második fokára, és Zámbó Csanád Hóko lovával a harmadik helyet szerezhette meg. 

A második napon szintén négy pályán a lovasnomád-hagyományokon alapuló sportversenyeken és harci vetélkedőkön küzdöttek a legügyesebb harcosok. Többek között az íjász-céltávlövészetben, az eredeti Kassai-rendszerű lovasíjászversenyben, a nomád szablyavívásban, a pusztavágta – lovas gyorsasági versenyben és a puszták népe – lovas ügyességi vetélkedőben induló leggyorsabbakat díjazták a nap végén. 

Az eredeti Kassai-rendszerű lovasíjászversenyen egyenes pályán az győzött, aki a vágtázó ló hátáról a pálya középpontjában elhelyezett forgó célra a legrövidebb idő alatt a legtöbb sikeres lövést tudta leadni. A számos induló közül végül Fedor Áronnak sikerült a legjobb eredményt elérnie Árnyék nevű lovával, Tóth István és Stella a második helyen végzett, míg a dobogó harmadik fokára Lakatos Valentin Zengő nevű lovával állhatott. 

Illusztris vendégek is részt vettek az eseményen

A Rónai Attila és Marosvölgyi Katalin által biztosított helyszínen mérték össze képességeiket a legjobb lovasíjászok és gyalogos hagyományőrzők közé tartozó csapatok tagjai. A rendezvény nívóját az is mutatja, hogy illusztris vendégek tisztelték meg jelenlétükkel az eseményt, így például Kazakisztán nagykövetségének első konzulja és a konzulátus több vezetőségi tagja, valamint Kirgizisztán nagykövetségének küldöttségi tagjai is. 

A megmérettetést Albertirsa polgármestere, Fazekas László, illetve Bíró András Zsolt, a rendező Magyar-Turán Alapítvány elnöke nyitotta meg. Négy különböző elkülönített pályán az első napon gyalogos harci íjászatban – tereppályán – tradicionális íjjal 25 méterről való céllövészetben, lovas lándzsapárbajban, Turán lovasharcviadalban, gyalogos lándzsavívásban, vértes harc – hadi párbajvívásban, lovas birkózásban és íjásztávlövő-versenyben indult harcosok mérettettek meg. 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!