Gyász

2023.03.06. 18:11

Gyászol a megyei focitársadalom, 82 éves korában elhunyt Szinger Ferenc

Évtizedeken keresztül vezette elnökként a Tolna Megyei Labdarúgó Szövetséget (TMLSZ).

TEOL

Szinger Ferenc haláláról Süli János országgyűlési képviselő, a Tolna Megyei Labdarúgó Szövetség (TMLSZ) társadalmi elnöke számolt be Facebook-oldalán. 

„Isten veled Feri! Őszinte részvétem a családnak! Pótolhatatlan veszteség érte közösségünket. Elhunyt Szinger Ferenc, aki 1940-ben született, s fiatal korától kezdve szívügye volt a város, a sport. Paks máig egyetlen polgára, aki a községi, a nagyközségi, majd a városi tanácsnak, illetve Paks önkormányzatának is tagja volt. A város négy évtizedes munkáját Pro Urbe kitüntetéssel díjazta 2005-ben. Nyugdíjazásáig a Paksi Sportegyesület vezetőjeként is dolgozott, s volt a Tolna Megyei Labdarúgó Szövetség elnöke is” írta róla az atomerőmű bővítéséért felelős korábbi miniszter, a volt paksi polgármester. 

„Szinger Ferenc játékvezetőként 25 évig működött a zöld gyepen, megannyi emlékezetes összecsapáson fújta a sípot, majd 21 éven keresztül a Tolna Megyei Labdarúgó-szövetség elnökeként dolgozott a „kis vármegye” labdarúgásáért. A 2009-es leköszönése óta a megyei szövetség örökös tiszteletbeli elnökeként népszerűsíti a futballt” – írtuk a mindig vidám sportemberről egy 2013-as cikkünkben, amikor egy ünnepség keretében ötven éves munkásságáért vehetett át egy óriási kupát Krausz Márton sportigazgatótól és Süli Jánostól a szervezet hagyományos évzáróján. 

Az akkori cikkünket itt olvashatja, KATTINTSON IDE!

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!