Ultrafutás

2023.08.07. 08:40

Nem akart elindulni, Baján rosszul lett, mégis megnyerte a Korinthoszt

Kvalifikációs időt futott Puskás Máté, a Korinthosz 160 kilométeres távjának idei győztese, aki mégsem ezzel a céllal vágott neki a Szekszárd–Baja–Szekszárd közötti ultrafutóversenynek.

Teol.hu

Puskás Máté (balra) időeredményével kvalifikálta magát a Spartathlonra

Forrás: Korinthosz Ultra Running Race

A terepversenyek számító Black Hole 107, majd az Ultra-Trail Hungary 111 kilométeres távja után a Korinthosz volt pályafutása harmadik száz kilométer feletti versenye Puskás Máténak, akinek tervei között először nem is szerepelt a Szekszárd–Baja–Szekszárd útvonal. Mivel azonban utoljára szerepelt a programban a százhatvanas táv, mindenképpen próbára akarta tenni magát rajta.

A céljaival kapcsolatban a Csupasport.hu oldalnak úgy fogalmazott, egyrészt egyszerűen csak teljesíteni szerette volna, továbbá örült volna, ha 15 óra 45 percen belül ér célba, ez a szintideje ugyanis az Athén és Spárta közöti híres Spartathlonnak. A körülményekről elmondta, napközben megküzdött a meleggel, éjszaka pedig elkapta a zápor, de ezt inkább pozitívumként élte meg. Hatvan kilométer környékén viszont rosszul lett.

„Kis pihenő után folytattam, vártam, hogy Bajára érjek, abban bíztam, az erdőben magamra találok. A fordítónál aztán megelőztem Szkridon Gellértet, innentől nem a meleg okozta a legnagyobb nehézséget, hanem maga a táv – fogalmazott a 14:55:18 órás idővel elsőként célba érkező ultrafutó, aki bevallotta, a szédülésnél megijedt, ugyanis volt egy pillanat, amikor elsötétült minden. – Nem láttam semmit, éreztem, hogy magas a pulzusom és a vérnyomásom. Korábban a Korinthosz nyolcvan kilométeres távján már előfordult velem ilyen, akkor is megijedtem és kiszálltam a versenyből. Most rutinosabb vagyok, tudtam, hogy elmúlik a probléma, így folytattam. A hatvan és hetven közötti időszakot csak túl akartam élni, ekkor visszavettem a tempóból. Aztán magamra találtam, és új erőre kaptam” – emlékezett vissza a királyszám ötödik, egyben egy ideig biztosan utolsó győztese.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!