2023.11.02. 10:05
Varga Balázs: „A második félidei játékunkkal maximálisan elégedett lehetek”
Nagyon sok helyzetet dolgoztak ki a földváriak a Nyíregyháza elleni kupameccsen, csak a befejezések, a kapura lövések hiányoztak a hazaiak futballjából.
Tóth Ákosék (elöl) a második félidőben nagyon jól futballoztak, de nem tudtak kiegyenlíteni
Fotó: Molnár Gyula
Nagyot fociztak az NB III-as dunaföldváriak a Nyíregyháza Spartacus elleni szerdai Magyar Kupa-meccsen, de a játékukból hiányzott a kapu előtti határozottság, pedig egy kissé több minőséggel simán bejuthattak volna a sorozat legjobb 16 csapata közé.
„Az előre eltervezettek szerint alakult a mérkőzés – kezdte összegzését Varga Balázs. – Tudtuk, hogy a Nyíregyháza nyomást fog helyezni ránk, hogy a három védős rendszert kiválóan játsszák a másodosztályban. Nagyon felkészültünk belőlük, tudatosan adtuk át nekik a területet ez első félidőben. Próbáltunk ellentámadásokat vezetni, amik nem igazán voltak sikeresek, mert pontatlanul futballoztunk, és nem vállaltuk fel azt a játékot, amire képesek vagyunk. Viszont hősiesen védekeztünk, küzdöttünk, talán csak egy komolyabb lehetősége volt az ellenfelünknek az első játékrészben.”
FC Dunaföldvár–Nyíregyháza Spartacus labdarúgó Magyar Kupa-mérkőzés
Fotók: Molnár Gyula„A szünetben biztatták egymást a srácok, hogy vállaljuk fel jobban a támadásokat, tegyünk bele több minőséget a játékunkba. Ez sikerült is, mert a fordulás után már sokkal kombinatívabban futballoztunk, sokkal több előretörésünk volt. A második félidei játékunkkal maximálisan elégedett lehetek, mert bár kaptunk egy gólt, rengeteg lehetőséget dolgoztunk ki ellenfelünk kapuja előtt. Csupán az szomorít el, hogy a kidolgozott akcióinkat nem zártuk le lövésekkel, fejesekkel Benne volt a meccsben, hogy meglepetést okozunk, ezért dicséret illeti a csapatot. Ha még tíz százalékot tudunk javulni játékban, akkor az ilyen találkozókat meg fogjuk nyerni!” – tette hozzá a földváriak vezetőedzője.
A földváriak négy kört mentek a 2023/2024-es kupasorozatban. Fröhlich Rolandék egy Ócsárd elleni 8–0-s sikerrel kezdtek, aztán 7–0-ra verték a Nagyatádot, majd pedig Gödöllőn győztek 2–1-re. A végállomást most az NB II-es Nyíregyháza jelentette, de alighanem így is emlékezetes marad a Duna-partiak számára ez a menetelés.