futsal

2024.02.18. 17:30

Történelmi mérkőzést játszik a kupában a Tolna-Mözs

Az NB I-es PTE-PEAC együttesét fogadja hétfőn a Tolna-Mözsi FSE a férfi Magyar Kupa nyolcaddöntőjében. Az Ágics Péter vezette hazaiak történetük során először fogadnak élvonalbeli együttest.

Berg Sándor

Keszthelyi György Krisztiánék (labdával) élvonalbeli csapatot fogadnak

Fotó: Kiss Albert

Eddig álomszerű szezont futnak a tolna-mözsiek, akik veretlenül, nyolc mérkőzésből nyolcat megnyerve vezetik csoportjukat az NB III-ban, míg a kupában a legjobb harminckettő között az egy osztállyal feljebb szereplő Nagykanizsát ejtették ki 4–1-es hazai győzelemmel.

A pécsiek újoncok az élvonalban, az előző szezonban a két csapat az NB II-ben már találkozott egymással, akkor a PEAC 7–2-re és 6–1-re bizonyult jobbnak ellenfelénél. Az első osztállyal egyelőre ismerkednek a baranyaiak, akik három győzelem és ugyanennyi döntetlen mellett tizenhat vereséget szenvedtek, ezzel a tizedik helyen állnak a tizenkét csapatos bajnokságban.

A kupa második fordulójában, többek között a korábban a Bonyhád BFC strandfoci-csapatában is szereplő Vénosz Soma duplájával, 10–0-ra győztek Sárbogárdon.

Döntetlen esetén az alacsonyabb osztályú csapat jut a legjobb nyolc közé.

Magyar Kupa, nyolcaddöntő
Tolna-Mözs FSE–PTE-PEAC
Tolna, városi sportcsarnok, hétfő, 20 óra

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!