Nem belgyógyász akart lenni, mégis elismert lett a területén

Kevés olyan közismert személyiség van egy kisváros életében, mint dr. Gesztesi Tamás. Sokan nemcsak, mint nyugdíjas belgyógyászt tartják számon – pedig másnak már önmagában ez is elég lenne –, de emellett hosszú évekig vezette a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) megyei szervezetét, alapító tagja a szekszárdi Rotary Clubnak, társelnöke volt a Művészetbarátok Egyesületének, mint az Országos Széchenyi Kör megyei elnöke kutatta Széchenyi életét, és mindig is azt az elvet vallotta, hogy szükség van értelmiségre.

Ez utóbbi természetesen nem pusztán diplomást jelent, hanem olyan embert, aki nemcsak magát, de környezetét is műveli, neveli, alakítja. Ennek jó terepe a TIT, mely főként az internet előtti időkben, teltházas előadásokat szervezett. Ezekről minden hallgató úgy távozott, és távozik ma is, hogy több, mint az a valaki, aki belépett a terembe. Dr. Gesztesi Tamás, miután leköszönt a megyei elnöki posztról, tiszteletbeli elnökként és ezzel együtt szervezőként, előadóként tevékenykedett a társaságban, melynek országos vezetése a közelmúltban Bugát Pál Emlékérmet adományozott neki. [caption id="" align="alignleft" width="650"] Dr. Gesztesi Tamás a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Bugát Pálról elnevezett emlékérmével (Fotó: Makovics K.)
[/caption]

Honismeret

Dr. Gesztesi Tamás még másfél évvel ezelőtt is tartott előadást. Megrendült egészsége miatt azonban 82 évesen otthona falai közé kényszerül. Az utóbbi években mi is többször beszámoltunk arról, hogy a Széchenyi Körök Tolna Megyei Szövetségének vezetőjeként a legnagyobb magyarról beszélt hallgatóságának. Tizennégy dolgozatot írt Széchenyi Istvánról, lányával, dr. Gesztesi Enikővel pedig több honismereti, helytörténeti témát kutattak együtt, több cikk jelent meg a kettejük neve alatt. Az idős orvos büszke családjára, szintén orvos feleségére, két lányára, akik a tanári pályát választották, és unokáira, akik közül az egyik orvostanhallgató, a másik informatikus lesz.

Az elismerés hármas fokozatát 1993-ban kapta meg, majd 1998-ban és most az első fokozatot. A díjazott a legutóbbi kitüntetéssel kapcsolatban nem titkolta meglepetését. Elmondta, hogy még Kiskunhalason lépett be a TIT-be. Az alföldi településen tizenegy évet töltött. És bár szerette Szekszárdot, sok barátja, kedves ismerőse volt itt, elsősorban a megyei kórház oktató-kórház jellege és a lakásviszonyaiban történő előrelépés miatt jött vissza családjával együtt. Szekszárdra egyébként először az egyetem után került. Egy bizottság közölte a végzett hallgatókkal, hogy ki hol kap állást, és azt is, kinek milyen szakterületet szánnak. – A családban belgyógyász volt, én pedig ideggyógyász szerettem volna lenni. Erre közölték velem, hogy márpedig belgyógyász lesz belőlem – mondta az orvos.

Hogy a bizottság jól döntött-e, nem lehet tudni, annyi azonban bizonyos, hogy a szakmában fogalomnak számító Orvosi Hetilapban egy év múlva már publikált a fiatal doktor. Nagy szó volt ez, és dr. Gesztesi Tamás nem is hagyott fel a cikkek, tanulmányok írásával. Vagy hetven szakmai tárgyú írást jegyez. – Egyes híresztelésekkel ellentétben azonban nagyon fontosak voltak a betegek, nemcsak a belőlük „áradó” tudomány – állítja. Hogy az elesettek sorsa sosem hagyta hidegen, az is bizonyítja, hogy Kovács Józseffel és Módos Ernővel hozták létre a szekszárdi Rotary csoportot. A helyi szervezet 1998-ban alakult, és azóta is karitatív tevékenységet végez, hol hátrányos helyzetű gyermekeknek segítenek, máskor betegeknek. Dr. Gesztesi Tamás egy-egy évig 1999-től és 2006-tól is betöltötte az elnöki posztot. Mint mondja: egy ilyen kis szervezetnél még ez is előfordulhat. Szerencsére tevékenysége elé nem gördítettek akadályt, tenni akarását pedig nem büntették, hanem ebben az esetben is jutalmazták.

Nem volt kényszer

Felsorolni is nehéz, mely szervezeteket erősítette dr. Gesztesi Tamás. Néhány éve értelmiségi klubot alapított, és úgy véli, jó kezdeményezés volt a Művészetbarátok Egyesületének létrehozása. Csakhogy a fogadókészség nem minden esetben találkozott elképzeléseivel és lendületével. Amikor nyugdíjba ment, dolgozni kezdett a megyei egészségbiztosítási pénztár ellenőrző főorvosaként. Hetven évesen aztán a közszolgálatból is visszavonult. Arra a kérdésre, hogy ő vagy a családjából bárki érzett-e valamiféle nyomást arra irányulóan, hogy életpályáját valamilyen értelmiségi foglalkozás töltse ki, azt válaszolta, hogy a családjában senki sem választott kényszerből értelmiségi pályát, mindenki maga választotta a hivatását.