Emlékszobát adtak át Bíró Annamária fazekas tiszteletére

Emlékszobát avattak Bíró Annamária fazekas tiszteletére vasárnap a Decsi Tájházban. Ahogy arra Rühl Gizella, a kiállítás kurátora emlékeztetett, az ünnepség napján, augusztus 19-én volt húsz éve annak, hogy a művész átvehette a Népművészet Mestere címet, és idén húsz éve annak is, hogy egy gyógyíthatatlan betegség elragadta.

Az eseményen megjelent szép számú érdeklődőt Mikóczi Zoltán alpolgármester köszöntötte, köztük kiemelt vendégként a művész testvérét, Olti Ildikót. Az alpolgármester az ünnepi alkalmat ragadta meg arra, hogy bejelentse: kedvező elbírálást kapott az a pályázat, amely lehetővé teszi a tájházzal szomszédos Népi Iparművészeti Szövetkezet épületének felújítását. Azét az épületét, ahol annak idején Bíró Annamária megismerte a sárközi mintakincset. – A fejlesztés révén újra lehet szövés, fonás, hímzés, és tovább lehet adni a népművészeti értékeket – hangsúlyozta Mikóczi Zoltán.

Bognár Cecil népművelő, a Magyar Kultúra Lovagja, beszédében a hagyományőrzés hasonlataként a gyökerek fontosságát hangsúlyozta. Mint mondta, amíg a gyökér él, addig a fa kihajt, zöldbe borul, kivirágzik és gyümölcsöt hoz. Hozzátette: Bíró Annamária már húsz éve nincs közöttünk, mégis örökké közöttünk van. Minden kerámia, azoknak minden töredéke a keze nyomát őrzi.

Az avató ünnepségen szót kért Szikszai Zsuzsanna, a Makói József Attila Múzeum igazgatója, hogy a művész szülővárosa nevében köszönetet mondjon az emlékszobáért, illetve azért, hogy Decs befogadta Bíró Annamáriát, aki az otthonról hozott mag révén gyökeret tudott verni a településen.

Bíró Annamária életútját és munkásságát dr. Balázs Kovács Sándor néprajzkutató idézte fel. Elmondta, hogy általános iskolai tanulmányait Makón végezte, majd Szegeden, a Tömörkény István Iparművészeti Gimnáziumban kerámia szakon tanult. Az érettségit és egyben a kerámia-készítő szakmunkás vizsgát 1969-ben tette le, és a családja ebben az évben költözött Szekszárdra. Így került közelebb a sárközi fazekassághoz Steig István legendás szekszárdi fazekas műhelyében. Innen Decsre, a Házipari Szövetkezethez vezetett az útja, ahol bemintázó gyakornok lett. Életre szóló hatást gyakorolt rá a Sárköz kultúrája, és 1970-ben hímzésével, valamint szőtteseivel az elsők között nyerte el az Ifjú Népművész címet.

Pályája következő állomása a szekszárdi kerámiaüzem volt, ahol tizenhét éven át dolgozott. Ezzel párhuzamosan létrehozta a saját kis műhelyét, és ez idő alatt ismerte meg a később védjegyévé váló barcasági kerámiát. A Népi Iparművész címet 1975-ben nyerte el. Műhelyét később aprócska bemutatóteremmel bővítette, de nagy álma, egy Fazekasház megnyitása, már nem valósulhatott meg. Munkásságát számos elismerés és díj fémjelzi, alkotásait számos kiállításon láthatták az érdeklődők. 1998. szeptember elsején hunyt el.

A vasárnapi ünnepségen közreműködött az Őszi Napfény Nyugdíjas Klub Asszonykórusa és a Görönd citerazenekar, Bognár Cecil tárogatón játszott és énekelt.