ennyi volt

2019.11.06. 13:15

Visszavonul a női boksz első olimpiai bajnoka

Bejezi pályafutását Nicola Adams.

Rio de Janeiro, 2016. augusztus 21. A brit Nicola Adams, miután gyõzött a francia Sarah Ourahmoune ellen a Rio de Janeiró-i nyári olimpia nõi ökölvívás 51 kilogrammos súlycsoportja döntõjében a Riocentro 6-os Pavilonjában 2016. augusztus 20-án. (MTI/EPA/Valdrin Xhemaj)

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Valdrin Xhemaj

A 37 éves brit sportoló, aki a 2012-es londoni játékokon a légsúly (51 kg) megnyerésével írt történelmet, kedden jelentette be döntését, melyet orvosi javaslatra hozott meg.

A címét 2016-ban Rióban megvédő Adams közölte, hogy

a szakemberek szerint súlyos, maradandó látáskárosodás fenyegeti, ha további komoly ütések érik a szemét.

„Óriási megtiszteltetés volt a hazámat képviselni, az olimpiai aranyérmekkel és a WBO-címmel pedig az álmaim váltak valóra. Ám mindennek megvolt az ára” – nyilatkozta Adams.

A leedsi születésű bokszoló három ezüstérem után 2016-ban az amatőr világbajnoki címet is begyűjtötte, majd 2017-ben profinak állt, idén nyáron pedig a Boksz Világszervezet (WBO) légsúlyú vb-övét is elnyerte. Profi karrierjét öt győzelemmel és egy döntetlennel zárta.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!