Megint „készülnek”

2022.11.29. 06:18

Gyurcsányéknak tévéjük is lesz

Önálló tévécsatornát indíthat a DK. Legalábbis erre utal Gyurcsány Ferenc egyik sejtelmes posztja és az arra adott kommentek, de szintén erre célozgatnak a párthoz közel álló portálok is – írja a Magyar Nemzet.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke Budapesten, a Sofitel Hotelben 2020. február 9-én

Forrás: MTI

Fotós: Kovács Tamás

„Újra készülünk. Lesz mit nézni december 2-án 18 órától” – írta a közelmúltban a közösségi oldalán Gyurcsány Ferenc a mostanában tőle megszokott sejtelmességgel. Meg is indult a szimpatizánsok kommentjeinek áradata, amelyek jelentős része úgy dekódolta az üzenetet, hogy a DK önálló tévécsatornát indíthat – írja a Magyar Nemzet.

Beszédes az is, hogy a párthoz közel álló Ellenszél.hu most hétvégén A DK újabb nagy dobásra készül: megcsinálják, amit évek óta halogat az ellenzék című anyagában idézte vissza a „Lesz mit nézni december 2-án” bejegyzést. 

„Ezzel kapcsolatban már több videó is megjelent a Demokratikus Koa­líció oldalán, amik arra engednek következtetni, hogy a párt saját televíziót indít” 

– írta a DK-hoz közel álló portál, amely egyúttal közzé is tette az általa hivatkozott videókat, amelyekben durván támadják a köz- és a jobboldali médiát.

Minden jel szerint a DK immár a nyilvánosságban is meg akarja előzni baloldali vetélytársait, akiket már jó ideje nyíltan és vállaltan maga alá akar gyűrni. Ismert: a Partizán című műsorban 

Gyurcsány köntörfalazás nélkül beszélt arról, hogy „újra kell rendezni az ellenzéki térfelet”, ahol pártjáé a vezető szerep, és amely immár „nem fél alkalmazni az erejét”. 

Tény, hogy 

az utóbbi időben látványosan megugrott a DK-ba átlépők száma, ám míg korábban ez leginkább az MSZP-re volt jellemző, Gyurcsányék most már a teljes baloldali palettáról csábítanak át magukhoz politikusokat. 

ISMERŐS LOGÓ A várhatóan a DK tévécsatornáját beharangozó Gyurcsány-posztban szereplő logó többeknek ismerős lehet. Mint arra korábban Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője felhívta a figyelmet, a logó feltűnően hasonlít a Video Player videólejátszó emblémájához. 

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában