Tímár és bőrműves, jól ismeri az anyagot, amellyel dolgozik

Mindkét nagy foglalkoztató megszűnt a rendszerváltást követően Simontornyán: a bőrgyár és a szőrmegyár is. Emberek százai vesztették állásukat, a megyében ez a környék vált a munkanélküliség által leginkább sújtott térséggé. Kevesen tudtak túljutni ezen a helyzeten úgy, mint Könyvné Szabó Éva. Na, az ő sztorija sem egy sikertörténet, mert még most, ismert és elismert népi iparművészként sem bízhat abban, hogy legalább a minimálbérnek megfelelő összeg biztosan bejön neki minden hónapban, de legalább a felszínen tudott maradni, s nem süllyedt le, mint oly’ sokan.

Timár végzettséget szerzett, aminek később, bőrrel foglalkozó kismesterként nagy hasznát vette: alaposan megismerte az alapanyagot. Őt a szőrmegyárban érte a leépítés, munkanélküli, helyét kereső, tenni, dolgozni akaró szakemberként vegetált éveken át. Grafikus, reklámgrafikus férje, Könyv István János foglalkoztatta átmenetileg, ám egy hatezres kisvárosban az ilyen profilú vállalkozás nem képes eltartani két embert.

– A bőrgyárban kezdtem 1970-ben – emlékszik vissza –, később átmentem a szőrmébe, ahol a végén már a labda részleg üzemvezetője voltam. Adidas focikat készítettünk 1992-ig, míg ki nem vitték Pakisztánba a gyártást. Jött a hullámvölgy. A bőrműves szakmát 1997-ben sajátítottam el a munkaügyi központ által szervezett tanfolyamon. Ez nem tévesztendő össze a bőrdíszművességgel, mert ők divatcikkeket készítenek, géppel, mi meg hagyományokon alapuló termékeket, kézzel.

Sok minden kerül ki Könyvné Szabó Éva műhelyéből az övektől a táskákig, de a legjellemzőbb munkái a tarsolyok. A legtöbbjét autentikus veretekkel díszített fémlemezzel is ellátja. A veretek a honfoglalás kori leletanyag alapján születnek. Ezeket egy budapesti alkotótársa, Nyers Csaba – a magyar kultúra lovagja – szállítja már több mint húsz éve. A tarsolyok egyediek és zsűriztetettek. Tipikus magyar viseletkiegészítők, más kultúrákban nem fordulnak elő. Annak idején tűzszerszámot és orvosságot tartottak benne.

Alaposan megtanulta és már tanítja is a mesterséget a simontornyai bőrműves. Oktatott gyerekeket és nyugdíjasokat, részt vett olyan programokon, vásárokon is, ahol élőmunka-bemutatóra kérték. A Mesterségek Ünnepére 2004-2015-ig vitte portékáit a budai várba. És ott volt a 2015-ös milánói világkiállításon, a Magyarországot képviselő kézművesek között. Bemutatkozott egyéni és családi – grafikus férjével és festőművész lányával közös – tárlatokon. Munkássága bekerült a városi és a megyei értéktárba.

– Most egy hatvanórás tanfolyamot tartok – mondja – a Csoóri-program támogatásával, a Tolna Megyei Népművészeti Egyesület szervezésében. A korosztály vegyes, harminc- és hetvenéves is van a csoportban, nagyon lelkesen jönnek, és én is lelkes vagyok, rengeteg inspirációt kapok tőlük. Együtt örülünk az elkészült munkáknak.

Túl a hatodik ikszen már szereti az ember a kényelmes, megszokott dolgokat. Könyvné Szabó Éva vasárnaponként a Balaton-felvidékre, Káptalantótiba, a Liliomkert kézműves vásárba jár. Továbbá ott van minden májusban a helyi, simontornyai várnapokon, és látogatható a házuk mellett kialakított Könyv Alkotóház és Műhelygaléria is. Április 5-6-7-én lesznek nyílt napjaik a Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák VI. Országos Hétvégéje keretében. Régóta fogadnak érdeklődőket, turistákat. Mexikótól Japánig, Skandináviától Ausztráliáig minden földrészről voltak már látogatóik.

Vb-öveket is készített, profi bokszgálákra

Könyvné Szabó Éva 1956-ban született Tolnanémediben. A simontornyai bőrgyárba 1970-ben került tímártanulónak. Budapesten érettségizett a Than Károly Vegyipari Szakközépiskolában, 1976-ban. Egy évvel később technikusi minősítést szerzett. A bőrgyárból a szőrmegyárba 1989-ben kérte áthelyezését, és ott dolgozott 1992-ig. Néhány nehéz, munkanélküliség sújtotta év után önálló kézművessé vált. Ma már országos hírű bőrműves, népi iparművész. Legismertebb alkotásai a honfoglaláskori veretekkel díszített, lemezes tarsolyok. De más, érdekes feladatokkal is megkeresték. Készített például jó néhány vb-övet profi bokszgálákra. Körülbelül tíz éven keresztül az ő munkáit kapta meg Kovács István (Kokó), Erdei Zsolt (Madár) és Balzsay Károly. Meggyőződése, hogy a minőségi kézműipari termékeket a nehéz gazdasági körülmények közepette is keresik és értékelik az emberek.