2022.09.27. 20:00
Újabb kapitális harcsát fogott a kakasdi mesterhorgász
A kakasdi horgász sorozatban fogja a sötétvölgyi kapitális harcsákat. Ehhez a szép eredményhez nem kell más, csak harminc év gyakorlás. A múlt héten ismét megakasztott egy hazai édesvízi csúcsragadozót.
Képünk illusztráció. (Fotó: Shutterstock)
Fotó: Shutterstock
Jakab József gyermekkora óta, azaz több mint négy évtizede horgászik, tegyük hozzá gyorsan, természetesen engedéllyel. A víz, az erdő, mező vonzotta már öt-hat esztendős korában pecabottal a kézben folyók vagy tavak partjára. Akkoriban, jegyezte meg, még nem létezett internet és okos telefon, ami képes lett volna eltéríteni ettől a szó szerint természetes szabadidős elfoglaltságtól. Ami azután életének napjainkig meghatározó része lett. Ha leteszi a gyalut – miután asztalos a tisztes szakmája –, máris indul a vízparthoz.
A Közalkalmazotti HE kakasdi illetőségű tagja valamit tudhat a halzsákmányolás rejtelmeiről, mert időről-időre kapitális uszonyosok akadnak a horgára. Harcsából eddig már öt, fél mázsánál is súlyosabb példányt akasztott meg. „Harminc év harcsázás után azért már szed magára az ember némi tudást és gyakorlatot” – válaszolt a műhelytitok iránt érdeklődő kérdésre.
Megjegyzése jogosságát a múlt héten újfent látványosan bizonyította. Mint már annyiszor, ismét kedvenc helyén, a sötétvölgyi tó egyik bokros zugánál telepedett le. Elég akadós errefelé a meder, de ettől még, avagy éppen ezért, a halak kedvelik, és ez a lényeg.
Jakab József valamivel délután hat óra körül dobta vízbe horgát, amin élő hal, kárász volt a csali. Úgynevezett stupekkel, egy nagy méretű úszót helyettesítő cső alkalmazásával horgászott. Alig telt el húsz perc, amikor is erőteljes húzást érzett.
– Tudtam, hogy harcsa, más nem csap rá erre a csalira, és azt is sejtettem, hogy elég nagy lehet – idézte fel a kapás utáni pillanatokat.
Sejtése beigazolódott. A jó erőnek örvendő hal többször visszarohant a nyílt víztükör felé, de végül is, közel fél óra fárasztás után megadta magát. Ekkor sikerült a partra vonszolni egy horgász sporttárs, a rokon Jakab Lajos közreműködésével. Szükség is volt a segítségre, hiszen mint azt a mérés mutatta, a vízi ragadozó több mint két méter hosszú volt, súlya pedig elérte az ötven kilogrammot.
Jól megtermett példány, de azért tudjuk – s ez mit sem von le a friss zsákmány értékéből –, hogy léteznek ennél még súlyosabb harcsa egyéniségek is a sötétvölgyi tóban. Hivatalos tudomásunk van egy 227 centiméter hosszú, 76 kilós példányról is. Talán nem véletlen, hogy azt a máig helyi rekorder gigauszonyost is Jakab József fogta ki, hat évvel ezelőtt.