Zavar a rendszerben

Vasárnapra virradóan, ahogy megszokhattuk, ismét óraátállítás lesz és megkezdődik a nyári időszámítás. A téli napfordulónál – amikor elkezdenek rövidülni a reménytelenül hosszúnak tetsző éjjelek – már csak ezt várja jobban az ember. Végre nem csak melegebb van, de munkaidő után még világosban térhetünk haza, amelynek köszönhetően egy sor olyan elfoglaltságra marad időnk, amire a téli hónapokban nem. Hosszabb sétát tehetünk anélkül, hogy komolyabban be kéne öltözni, kerékpárra pattanhatunk, levihetjük a kutyát a vízpartra, had hancúrozzon végre egyet, vagy csak éppen sétálhatunk egy jót a kertben, megtekintve, miként rügyezik-virágzik a növényzet. 

Nem csak öröm azonban az óraátállítás, minden évben picit összezavarja a bioritmusunkat. A nyári időszámítás, amikor előre kell tekernünk az órák mutatóit, azt jelenti, hogy egy órával korábban kell kelnünk, ezáltal lefeküdnünk is, ami néhány napig mindenképpen fura érzés lehet, hiszen az elmúlt hetekben megszokhattuk, hogy reggelente, úgyszólván a hasunkra süt a nap, mostantól egy darabig viszont még szinte szürkület lesz. 

Idén kivételesen előnyös helyzetben vagyok: nagyjából egy hete csaknem egy órával előbb felébredek magamtól is, tehát a korábbi ébresztő nálam nagy megrázkódtatást várhatóan nem okoz majd. Ám az elmúlt napokban megszokott lazulás, a hosszas kávézás, majd a nyugodt főzőcskézés már biztosan nem fér bele a reggelembe, különben a munkahelyen nélkülem mehet le a reggeli értekezlet.