2023.04.01. 12:30
Palánta és gyümölcs is van eperből
Igaz, még csak április elsejét írunk, de egyre több az eper a piacon, méghozzá meglepően olcsón kapható az importáru, egy kilogrammhoz már 1690 forintért hozzájuthatunk.
A kép illusztráció (Fotó: MW)
Nemcsak ehető állapotban láthatunk a standokon epret, hanem palántaként is. Egy bokorravalót kis dobozokban vásárolhatunk meg – már virágoznak –, nyolcszáz forint egy ilyen „kiszerelés”. Az egyik árus szerint nyolc–tíz tő egy kisebb családot ellát eperből a szezonja alatt. Igaz, most még csak a korai fajtákat szerezhetjük be, de a jövő héten megérkeznek a folytonérők is. Az eper nevelése, otthoni termesztése rendkívül egyszerű, hiszen akár cserépben is nevelhető, így nincs is feltétlenül szükség kertre, nagy területre.
Ha már a piacon jártunk, nem feledkezhettünk el arról, hogy jövő hét végén húsvét. Ennek jele még nem nagyon látható, sonkából, tojásból a kínálat a szokásos, kivéve a húsboltokat, ahol már tele vannak a pultok a füstölt árukkal. Parasztsonkát 3500 forinttól, amíg kötözöttet 2770 forinttól vásárolhatunk, több helyen kapható akciósan füstölt csülök. A magyar bárány drága, kilójáért 6200 forintot kell leszurkolnunk.
A húsvét virágjából, a barkából is kaphatunk a piacon több helyen. Hogy kevés, vagy sok egy szálért 300 forint, azt mindenki döntse el maga.
