Program

2022.05.27. 12:39

Nyolc tűzoltóság kapuja nyílik meg a gyermeknapon Tolnában

Megnyílnak a tűzoltóságok kapui a gyermeknap alkalmából május 29-én.

TEOL

Illusztráció: Shutterstock

Illusztráció: Shutterstock

A gyermekekről szól a május utolsó vasárnapja a katasztrófavédelemnél – tájékoztatott a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Mint közleményükben fogalmaztak, az elmúlt években a járvány miatt sajnos nem fogadhatták a gyerkőcöket, azonban most újra lehetőség nyílik, hogy megismerkedjenek a tűzoltók izgalmas életével. 

A kezdeményezéshez újabb önkéntes tűzoltóságok is csatlakoztak. A 148 hivatásos tűzoltóság mellett így már összesen 235 önkormányzati tűzoltóság és önkéntes tűzoltó egyesület is fogadja a tűzoltók munkája iránt érdeklődő kicsiket és szüleiket.

A nap folyamán több próbariasztást is tartanak, így a gyermekek nem csak szirénázó tűzoltókocsikat láthatnak, de azt is, hogy a tűzoltók miként csúsznak le az emeletről az erre szolgáló „tűzoltócsúszdán” 

Az tűzoltólaktanyák ingyenesen, mindenféle előzetes regisztráció nélkül látogathatóak 10 órától egészen 16 óráig.

Tolna megyében három hivatásos-, egy önkormányzati-, illetve négy egyesületi tűzoltóság kapui nyílnak meg ezen a napon.

Hivatásos tűzoltóságok:

TolnaPaksi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság7030 Paks Tolnai út 141.
TolnaDombóvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság7200 Dombóvár, Köztársaság u. 27.
TolnaSzekszárdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság7100 Szekszárd Mikes utca 16-22.

 

Önkormányzati tűzoltóságok és önkéntes tűzoltóságok:

TolnaFadd Nagyközségi Tűzoltó Egyesület7133 Fadd, Béke u. 3.
TolnaTamási Önkormányzati Tűzoltóság7090 Tamási, Dózsa György utca 96.
TolnaBátaszéki Önkéntes Tűzoltó Egyesület7140 Bátaszék Hunyadi u 46
TolnaTamási Önkéntes Tűzoltó Egyesület7090 Tamási, Dózsa György utca 96.
TolnaKurdi Önkéntes Tűzoltó Egyesület7226 Kurd, Petőfi Sándor utca 11.
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában