Útbaigazítás

2022.08.13. 09:04

Szerencsés véget ért az erdei kaland

Egy nagy helyismerettel rendelkező bonyhádi rendőr segített az eltévedt kirándulóknak megtalálni a visszafelé vezető utat.

TEOL

Képünk illusztráció. (Fotó: Shutterstock)

Egy 44 éves bonyhádi nő tett bejelentést augusztus 10-én 17 óra 25 perc körül, hogy kirándulni ment 10 és 12 éves lányaival a Kakasd és Szekszárd között lévő sötétvölgyi erdőbe, de valószínűleg eltévedtek és nem találják a kivezető utat.

A bejelentést továbbították a Bonyhádi Rendőrkapitányságnak. A szolgálatirányító parancsnok tudta, hogy az egyik kollégája, Noé Attila törzszászlós baleseti helyszínelő rendszeresen sportol azon a területen és éppen szolgálatban is van. Felhívta telefonon, segítséget kért tőle és megadta neki a bejelentő telefonszámát.

Noé Attila fel is vette a kapcsolatot a bejelentővel, aki elmondta, hogy egy kilátónál vannak, de nem tudja, hogy merre van a visszaút. A kolléga megkérte, hogy menjen fel az építménybe és mondja el neki, hogy mit és milyen irányban lát. A bejelentő ezt meg is tette, ez alapján munkatársunk már be tudta tájolni, hogy hol vannak.

Elmondta, hogy merre kell visszafelé menniük és milyen turistajelzéseket kell követniük az újbóli eltévedés elkerülése érdekében. Felajánlotta, hogy szükség esetén ő is keresni fogja őket, de erre már nem volt szükség. A bajba jutott hölgy kis idő múlva felhívta, és közölte vele, hogy lányaival együtt épségben kijutott az erdőből és megköszönte a törzszászlós segítségét.

Noé Attila r. törzszászlós (Fotó: TMRFK)
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában