2023.08.17. 10:36
Megkéselte a nőt, majd kalapáccsal tért vissza hozzá
Letartóztattak egy férfit, aki a két héttel korábban elrendelt távoltartás ellenére ismét felkereste és bántalmazta volt élettársát. Az 59 éves férfi egy hónapra történő letartóztatását a Szekszárdi Járásbíróság nyomozási bírája rendelte el a Tolna Vármegyei Főügyészség indítványára.
A kép illusztráció.
Fotó: Atstock Productions
A gyanúsított július 27-én korábbi élettársa házához ment és egy kilenc centiméter pengehosszúságú, hegyes késsel több helyen megsebesítette a 70 éves nőt. A férfit gyanúsítottként, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt hallgatták ki. A sértettől való távoltartását a nyomozási bíró a főügyészség indítványára július 29-én elrendelte. Ennek értelmében a férfi sem közvetlenül, sem közvetett módon nem léphetett volna kapcsolatba a nővel, őt nem közelíthette, sőt az általa lakott utcába se mehetett volna be – tájékoztatott pénteken közleményben a Tolna Vármegyei Főügyészség.
A gyanúsított azonban nem tudott belenyugodni a szakításba, és augusztus 12-én délután ittas állapotban ismét felkereste az otthon tartózkodó asszonyt. A nyitott ajtón át bement a házba, és könnyű sérüléseket okozva ismét bántalmazta a nőt. Szidalmazta őt, majd ütésre emelte a kalapácsot, ám azzal végül nem sújtott le.
Ezzel a gyanúsított a távoltartás szabályait szándékosan megszegte. Ezért, és mivel ismét bántalmazta a nőt, a főügyészség – elsősorban a további bűnismétlés megakadályozása és a sértett védelme érdekében – indítványt tett súlyosabb kényszerintézkedés elrendelésére, a gyanúsított letartóztatására. Az ügyészség álláspontja szerint ugyanis a letartóztatás általános, illetve különös feltételei is fennállnak.
A járásbíróság nyomozási bírája a főügyészség indítványának helyt adva egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását.