Babus néni hetvenöt éve vette át oklevelét a Ranolder Intézetben

Gyöngybetűkkel írt, 1942-es dátumozású füzet mutatja, hogy gazdája tartalomra és formára egyaránt igényes volt és ma is az. Az első oldalon ott találjuk a tulajdonos, azaz a képzős hallgató nevét: Pálfy Margit. Bár a számtanfüzet a fővárosi éveket idézi, gazdája nem Budapesten, hanem Szegeden született. Tartalmas életéről egyik unokája, Koller Melinda óvodapedagógus és tanító készített, jelen sorok írója által is haszonnal forgatott – abból számos részletet engedélyével átvéve – összefoglalást.

Pálfy Margit gyermekéveit Kiskunmajsán töltötte, itt ismerkedett meg az éneklés, a zenélés örömével, dalkedvelő szülei jóvoltából.

– Édesapám nagyon szépen hegedült – emlékezett vissza Babus néni. – Ezt jobbára édesanyám elbeszéléséből tudom, hiszen alig voltam hat éves, amikor elvesztettük édesapámat.

A fiatal lány arra kérte édesanyját: tanítson meg neki egy szép dalt, amivel meglepheti három testvérét és nagymamáját karácsony estéjén. Máig nemzedékről nemzedékre száll és rendszeresen elhangzik ma is a karácsonyi ünnepen a „Csillagfényes éjjelen, egy kis angyal megjelent” kezdetű ének.

Pálfy Margit 1937-ben lett a Ranolder Intézet diákja. Mint pénzügyőri árva, megpályázhatott egy ingyenes helyet, ám a felvételinek a kitűnő tanulmányi eredmény is feltétele volt. Az iskolában a növendékek nemcsak a tudományt sajátították el, hanem magukévá tették a keresztény katolikus, valamint a magyar öntudatot is. S nem utolsósorban az áldozatvállalással együtt járó tanítói hivatásnak is elkötelezett képviselői lettek.

A Ranolder Intézetből nem hiányzott a zene sem. Sőt, a fő törekvések közé tartozott a szép éneklés, így a magyar népdalok elsajátítása is.

– Kodály Zoltán többször is meglátogatta iskolánkat, volt úgy, hogy első feleségével, Emma asszonnyal együtt vettek részt az intézet népdalversenyén – idézte fel a különleges pillanatokat Babus néni. – Első éves tanítóképzős hallgatóként, 1938-ban, miután harmadik lettem az iskolai népdalversenyen, a Mester ajándékaként kaptam meg a 103 magyar népdal című könyvecskét.

Négy évvel később egy levél érkezett az intézetbe, ezzel a címzéssel: „A Ranolder Intézet legjobb énekesének, Pálfy Margitnak”. A borítékban egy jegy volt, Kodály Zoltán hatvanadik születésnapja tiszteletére rendezett díszelőadásra, az Állami Operaházba.

Az oklevél átvétele után, 1943 nyarán Pálfy Margit Nagymágocson kezdte el tanítói munkáját. Felvértezve azzal az életre szóló útravalóval, amit iskolájától kapott: – Megtanultuk, hogy igaz embernek kell lenni gondolatban, szóban és cselekedetben; és hitelesnek, akire mindig, minden körülmények közt számítani lehet.

Egy évvel később férjhez ment Bognár Jenőhöz és vele együtt költözött Sövényházára. 1947-ben a szegedi főiskola magyar–történelem, valamint ének–zene szakára jelentkezett. Kiváló eredményeinek köszönhetően az Apáczai Csere János főiskola békéstarhosi kihelyezett tagozatán folytathatta tovább felsőfokú tanulmányait, majd ugyanitt tett államvizsgát 1953-ban. Időközben három fia született, név szerint Jenő, Cecil és Miklós: ikerlányai közül Mária Erzsébet élte meg a felnőttkort és van köztünk.

A Bognár család 1950-ben költözött Tolna megyébe, először Lengyelbe, majd 1957-ben Alsónánára. Az itt töltött, közel három évtizedben Pálfy Margit – immár Babus néni – magyar nyelvet és irodalmat és természetesen ének-zenét tanított. Utóbbi tantárgy lényegét így fogalmazta meg: – Fegyelemre, önfegyelemre, igényességre, helytállásra, közösségi érzésre, az együvé tartozás érzésére, a szép szeretetére emel. Hallást élesít, csiszol, memóriát fejleszt, jobb emberré tesz.

Bognár Jenőné az alsónánai iskola felső tagozatának körzetesítése után, 1973-tól a Bátaszéki Általános Iskola alsós, majd 1974-től felsős igazgatóhelyetteseként végezte elhivatott, oktatói-nevelői tevékenységét. Negyvenéves szolgálat után, 1984-ben ment nyugdíjba. Ám ezután is dolgozott, 1989-ig Szekszárdon, az V. Számú Általános Iskolában éneket tanított, illetve hittant is a város több iskolájában, óvodájában, plébániai csoportjában.

„Mindvégig megmaradtam néptanítónak” – írta önéletrajzában. „Hála Istennek, egészségesnek mondhatom magam testben és lélekben is. Ma sem telnek céltalanul napjaim.”

„Ígérem, erős leszek, nem ülök le, állva maradok”

Egyik tanítványa, Sas Erzsébet így emlékezett szeretett pedagógusára:

– Igyekeztem megfelelni az elvárásainak, még gyönyörű írását is megpróbáltam utánozni. Pedig az utánozhatatlan volt. Mint ahogy az volt csodálatos hangja is. Valami véletlen segíthetett abban, hogy fahangommal az általa vezetett énekkarba kerüljek. Egyszer még betegen is elmentem az órára. Nagyon rosszul voltam. Karénekes társaim hoztak egy széket, hogy üljek le. Babus néni odajött, rám nézett és azt mondta:

– Annyira nem vagy rosszul, ha én tudok állni a fájós lábaimmal, akkor te is. Erősítsd meg magad és állj fel, énekelni csak állva lehet. Felálltam és végigénekeltem az órát. Kicsit szédültem, de büszke voltam magamra.

– Azóta sokszor gondoltam erre a jelenetre. Nem ülhetek le csak azért, mert egy kicsit elfáradtam. Nem tehetem mindig azt, ami jólesik. Babus néni, ígérem, erős leszek, nem ülök le, állva maradok!