oktatás

2021.06.16. 06:56

Beköszöntött a nyár, itt a vakáció

Kedden véget ért a tanítási év, és kezdetét vette a vakáció. A tanítást követő két hétben az iskolák 1–8. évfolyamain meg kell szervezni a gyermekfelügyeletet, ahol ezt a szülők igénylik.

Brunner Mónika

A diákok, kicsik és nagyok már nyári lázban égnek megyénkben is. Kedden önfeledten vetették bele magukat a szekszárdi Szent József Iskolaközpont Egészségnapjának programjaiba, amely során védőnő is tartott előadást az egészséges táplálkozásról, mentősök is tartottak bemutatót, valamint gyógynövényekkel, zöldségekkel, gyümölcsökkel ismerkedtek a gyerekek.

Szabóné Varjas Ildikó, az iskolaközpont igazgatóhelyettese portálunknak elmondta, hogy a múlt héten zárták az osztályzatokat, a magatartás- és szorgalomjegyeket is, valamint túl vannak az osztálykirándulásokon. A diákokat Szálkára, Sötétvölgybe, a Bati-kereszt kilátóhoz, a Remete Kápolnához vitték. Pótvizsgák nem lesznek az intézményükben. A gyermekfelügyeletet júniusban biztosítják a mintegy húsz diákot számláló csoportnak. A leendő elsősöknek augusztus első felére már szervezik a német tábort.

A keddi ballagásuk szűk körű ünnepség volt, a nyolcadik osztályosok és vendégeik a szekszárdi Belvárosi katolikus templomban, Felföldi László pécsi megyéspüspök jelenlétében búcsúztak az intézménytől.

Tanulóik már várják a nyaralást. Renczes Kata Zsóka, a Szent József Iskolaközpont ötödik osztályosa lapunknak elmondta, elégedett a jegyeivel, és egész nyáron a lovaglásnak szenteli az időt, valamint három táborba is megy. Szabó Vanda első osztályos tanuló is úgy érzi, jól teljesített, ő egy kosárlabdatáborban tölti nyara egy részét. Koller Bertold harmadik osztályos tanuló úgy értékelte, hogy kicsit lazább volt ebben a tanévben, de azért meg van elégedve magával. Több táborba megy, például kajak-kenu táborba, de a családjával a Balatonra, valamint Horvátországba is ellátogat.

A 2020–2021-es tanév rendje

Tanév kezdete: 2021. szeptember 1.

Utolsó tanítási nap: 2022. június 15.

Első félév vége: 2022. január 21.

Őszi szünet: 2021. október 21. – november 1.

Téli szünet: 2021. december 20. – 2022. január 2.

Tavaszi szünet: 2022. április 12–19.

Forrás: Portfolio, Magyar Közlöny

Képünkön: A szekszárdi Baka István Általános Iskolában is nagyon örültek a nyári szünidő beköszöntésének

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában