különleges beruházás

2021.10.20. 10:30

A Makovecz Imre tér megépítésével méltó főteret kaphat a város

Dombóvár egyik legfontosabb beruházásáról, a Makovecz Imre által tervezett tér megépüléséről a Kaposmenti Hírlevél is beszámolt legutóbbi számában.

B. M.

Csernyus Lőrinc Ybl Miklós-díjas építész, Makovecz egykori tanítványa és barátja, valamint Kampis Gábor építész elmondta, hogy a Makovecz Imre Alapítvány legfőbb feladat az építész hagyatékának ápolása, elsősorban az épületek, terek megújítása. Arra is mód van, hogy a még papír alapon meglévő tervekből megvalósult, új remekművek születhessenek. A magyar kormány jelentős anyagi forrást biztosít erre a célra minden évben.

Egy különleges térről van szó, ahol Makovecz Imre mellett Samu Géza és Kígyós Sándor alkotásai is helyet kapnak, tehát három olyan elismert művész elképzelései jelenhetnének meg, akik kötődtek Dombóvárhoz. Ez óriási megtiszteltetés, és annak megvalósításával végre méltó főtere lehetne a városnak.

Dr. Gyergyák János főépítész azt is elárulta, hogy a Hotel Dombóvártól a térig egy Makovecz sétány megépítésében is gondolkodnak, mely útszakasz összekötné az építész két Dombóváron megvalósult alkotását.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik