Még évekig átmeneti tárolóba kerülnek a kiégett fűtőelemek

– Kétféle nukleáris hulladék keletkezik az atomerőmű üzemeltetése során. A kis és közepes aktivitásúaknak már megvan a végleges helye: Bátaapátiba kerülnek egy földalatti tárolóba. A nagy aktivitású kiégett fűtőelemek (kazetták) átmeneti tárolója Pakson van, végleges helyük viszont még nincs kijelölve. Miért tart ez ilyen sokáig? 

– Egy mélységi, ötszáz és ezer méter közötti tárolóhely kialakítására lesz szükség, megfelelő kőzetkörnyezetben – mondja dr. Kereki Ferenc, az RHK Kft. igazgatója. – Ezt rengeteg kutatás, földalatti laborkísérlet előzi majd meg. A svédek 1975-ben kezdték ezt a munkát, és a kormányuktól idén kapták meg a létesítési engedélyt. Mi is haladunk, de még kutatási fázisban tartunk a Nyugat-Mecsekben. 

– Ön jól ismeri azt a hegyet, kívülről-belülről… 

– Igen, fiatal mérnökként szénbányákban, fejtéseknél dolgoztam két műszakban, s ott tanultam bele a termelésirányításba. Három évvel később már 450 ember tartozott hozzám, mint fejtésvezetőhöz. Utána öt évet töltöttem az uránbányánál, majd a felügyeleti szerv vezetőjévé, bányakapitánnyá neveztek ki. 

– Az uránbányákat miért kellett bezárni? 

– A gazdaságossággal volt gond. Nagy mélységben folyt a termelés, 1015 méteren volt az V. akna legmélyebb pontja. Még részt vettem az utolsó nagy nekibuzdulásban, amikor próbáltuk piaci alapon működtetni a bányát, de pont akkor ment le az urán világpiaci ára, és megoldhatatlannak tűnt a helyzet. Akkoriban, a kilencvenes évek közepén járt le a szerződés Magyarország és Oroszország (illetve eredetileg a Szovjetunió) között, ami garantálta a kibányászott úgynevezett sárga por átvételét, amiből ők fűtőelemet gyártottak, amit használat után visszavihettünk. Ez az állapot megszűnt. Potom árat kínáltak a sárga porért, és csillagászati összeget kértek a kiégett elemek visszafogadásáért. Ennek következtében megépült, 1997-től üzemel a paksi erőmű mellett a kiégett kazetták átmeneti tárolója, amit azóta többször bővíteni kellett. A kevésbé veszélyes hulladék, amelyből évente nagyjából 325 köbméter keletkezik, Bátaapáti­ba kerül. 

– És a kiégett fűtőelemeknél mekkora a mennyiség? 

– Képzeljünk el egy Kádár- kockát, azt a jellegzetes, tízszer tízméteres házat, abból körülbelül tizenötöt rakjunk egymás mellé. Az erőmű ötvenéves működése során ennyi keletkezik. 

– Szénből nagyságrendekkel több kellett volna… 

– Persze. Ott mások az arányok. Minden téren. A nyolcvanas évek elején még 17 ezer ember dolgozott a szénbányáknál és 12 ezer az uránbányáknál. Aztán jöttek a bányabezárások, és aki nem tudott továbblépni, összeroppant. Én azt vallom, hogy egy vezetőnek ki kell tartani, amíg lehet, amíg észszerű. Nem menekülni kell a veszély elől, hanem jelen lenni. Akkor is, ha például egy fejtésnél probléma van. Tőle várják az emberek a megoldást, az intézkedést. Övé a felelősség. 

– Hol nyomasztotta jobban a felelősség: a bányászatban vagy a radioaktívhulladék-kezelésnél? 

– A közvetlen életveszéllyel járó bányászati munkák irányítása nyomasztja legjobban a magamfajta embert. 

– Haltak meg bányászok pécsi vezetői időszaka során? 

– Nálam nem, de amikor még nem voltam vezető, adódott egy tragikus eset. Hat magyar és öt lengyel bányász halt meg omlás miatt. Aztán nekem kellett folytatni a fejtést azokkal az emberekkel, akiknek a bajtársai odavesztek. Nem volt egyszerű dolog. 

– Bátaapáti kipipálható? Paks II kis és közepes aktivitású hulladékait is képes lesz befogadni? 

– Azt a rendszert negyvenezer köbméter befogadására terveztük. De aztán úgy döntöttünk, hogy a nagyon kis aktivitású hulladékot fölösleges levinni a mélybe, mert az hamar, 30-40 év alatt ártalmatlanná válik. Szelektáltunk, s most 22 ezer köbméter tekintendő a hosszú távra elhelyezendő mennyiségnek, beleértve az atomerőmű majdani leszerelésekor keletkező anyagokat is. Ha Paks II megépül, persze bővíteni kell. 

– Állítólag már vannak technológiák, melyek jelentősen lecsökkentik ezt a sugárveszélyes időszakot. 

– Örülünk minden újdonságnak, de a korrektség kedvéért tegyük hozzá, hogy ezek egyelőre csak laboratóriumban működnek. Biztató kísérletek, de ipari szintű alkalmazásukra még várni kell. Az is nagy kérdés, hogy ha bezárjuk az atomerőműveket és lezárjuk a földalatti tárolókat, hogy hagyjuk ott őket? Hogyan jelöljük meg? Honnan tudja a jövő nemzedéke, hogy az egy veszélyes terület? Felelősségünk e téren is van. 

Szén- és uránbányában is dolgozott

Dr. Kereki Ferenc 1957-ben született Miskolcon. Az ottani Nehézipari Műszaki Egyetemen szerzett diplomát 1982-ben. Bányamérnökként Pécsen, a Mecseki Szénbányáknál kezdte szakmai pályafutását. Nyolc évet dolgozott ott, főleg fejtésvezetőként. Aztán a pécsi uránbányához került, ahol öt évet töltött. Bányakapitánnyá 1994-ben nevezték ki, e munkakör betöltéséhez jogi doktori címet szerzett 1999-ben. Újra munkahelyet váltott 2009-ben, amikor az irányításával kezdték meg Bátaapátiban a kis- és közepes aktivitású radioaktívhulladék-tároló kialakítását. Ma már a nagy aktivitású, kiégett kazetták paksi, átmeneti és a kis aktivitású hulladékok bátaapáti tárolója is hozzá tartozik: 2010 novembere óta a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. (RHK Kft.) ügyvezető igazgatója. Három gyermeke és hat unokája van. Szabadidejében sportol és túrázik.