Időközi választás

2022.11.13. 15:30

A szép őszi idő nem feltétlenül szavazásra csábít

Szepesi László

Időközi képviselő választás Szekszárdon. Voksolás a Mérey utcai óvodában (Fotó: Mártonfai Dénes)

Mintha a természet is kedvezni akarna a választóknak, nem morcos, borongós arcát mutatta vasárnap a reggel, olyat, amikor az embernek orrát kidugni sincs kedve az a lakásból, hanem jórészt felszállt az éjszakai köd, kisütött a nap, és sétára kínálkozó idő fogadta a felsővárosiakat. Több mint két és fél ezren, egészen pontosan a 4-es számú választókörzetben lakó 2745 szavazópolgár dönthet ma arról, hogy ki legyen képviselőjük a szekszárdi közgyűlésben. 

A kampány idején mind az Éljen Szekszárd, mind a Fidesz-KDNP igyekezett jobb pozíciót kialakítani jelöltjének. Az ÉSZ negatív kampányba is belecsapott, próbálta lejáratni az ellenfélnek tekintett jelöltet, a Fidesz-KDNP pedig Lázár János építési és beruházási miniszter személyében nagyágyút is bevetett, erősíteni jelöltjük esélyeit. 

Reggel 6 órakor kinyitották mind az öt szavazókört, és kilenc óráig 165-en, tizenegyig 443-an és délután egy óráig 638-an leadták voksukat. A számok azt mutatják, hogy most gyengébb a szavazási kedv, mint volt három évvel ezelőtt, mikor az egész országban önkormányzati képviselőket választottak. Akkor, Szekszárdon ebben a 4-es számú választási körzetben délután egy óráig már 784-en voksoltak.

Frissítés!
A 18.30-as adatok szerint a szavazásra jogosult 2745 választópolgárból 1182-en mentek el szavazni, ami 43,06 százalékos részvételt jelent. Eredmény 21 óra körül várható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában