2023.06.23. 16:24
Elkezdődött Sárköz legnagyobb eseménye
A Sárközi Lakodalom csütörtökön délután vette kezdetét Decsen, a Sárköz fővárosában egy hagyományos főzőversennyel. A rendezvényen rengeteg kulturális fellépő vett részt a szervező települések civilszervezetei mellett.
A Sárközi lakodalom négy napon át tart majd, Decsen már megfőzték a lakodalmas étkeket (Fotó: Mártonfai Dénes)
A Sárközi Lakodalmat a tájegység egykori központjában nyitották meg az Ete-emlékhelynél, ahol tiszteletüket tették a rendezvényt szervező sárközi települések polgármesterei.
– Az Ete-emlékhelyet együtt koszorúztuk meg Báta, Pörböly, Sárpilis és Őcsény polgármesterével, ami azért jelentős, mert a középkorban a mezővárosnak központi szerepe volt a Sárközi települések között – emelte ki Heberling Tibor, Decs polgármestere. A koszorúzást követően Decsen, az Erzsébet téren nyitottam meg a négy napos rendezvényt, amit hagyományosan Decsen egy főzőversennyel kezdünk ünnepelni.
A főzőversenyen huszonkét csapat indult, javarészt a sárközi települések civilszervezetei, de magánszemélyekből álló társaságok is, és hagyományos, lakodalmas ételeket készítettek.
– A helyi óvoda, iskola, a Szülők a Gyermekekért Alapítvány, a Csillagrózsa és Gyöngyösbokréta együttesek is képviseltették magukat a decsi civilek közül. A rendezvényen rengetegen részt vettek, olyanok is főztek, akik nem neveztek. Tiszteletét tette az eseményen dr. Horváth Kálmán főispán és Horváth István országgyűlési képviselő is.
Az igazi nyári hangulatot a Bátai Tamburazenekar tette még emlékezetesebbé, a főzőverseny alatt minden csapatnak elhúzták a nótáját. Rengeteg kulturális fellépőnk volt, felléptek a decsi táncegyüttesek, a citera zenekar és a férfikórus, majd az estét a sztár fellépőinkkel, a Medinai Tamburazenekarral zárhattuk, akik este tíz óráig szolgáltatták a talpalávalót.
Elkezdődött a Sárközi Lakodalom
Fotók: Mártonfai DénesAz ízletes ételeket három tagú zsűri bírálta el: Tamás István építési vállalkozó, Zsikó Zoltán, a Tolna Vármegyei Önkormányzat alelnöke, és Alexandra Manea, a magyar kultúra lovagja. A dobogós helyeket mind decsi csapatok vitték el: első helyezett a „Túlélők csapata” – a Szociális Ellátó Központ lett kakas pörköltjével, második helyen a Csillagrózsa Hagyományőrző Néptáncegyüttes csapata végzett „isteni” töltött káposztájával, a hamradik helyen az Őszi Napfény Nyugdíjas Klub végzett húslevesével és borsos tejfölös kerek kalácsával.
A rendezvényen a gyerekekre is gondoltak, kivonult a Nemzeti Művelődési Intézet Hungarikum Játszóházával, valamint különböző ügyességi fajátékokat is kipróbálhattak a legkisebbek.
Igazi lakodalmas hangulatot varázsolt a Bátai Tamburazenekar, akik a főzőversenyen résztvevő összes csapat nótáját elhúzták