Fácánkerti méhek hordták össze a harmadik legjobb hársmézet

Fiatal méhész Nagy József. Fiatal, és máris eredményes. Hársmézével Gyulán harmadik helyezést ért el. Hogy ennek a jelentőségét érzékeltessük, lássuk a számokat! A XIV. Gyulai Méz- és Mézeskalácsfesztiválra – mely december 8-9-én zajlott – 398 mintát küldtek a méhészek, az ország egész területéről. Az előzsűrizést követően 48 mézminta jutott tovább, és ezek közül kerültek ki az arany- és ezüstminősítésűek, majd az aranyat érdemlők legjobbjait sorolták a kategóriák élére: első, második és harmadik helyre. A termelő, akivel a szekszárdi adventi vásárban találkoztunk, két arany- és két ezüstoklevéllel térhetett haza Békés megyéből. A hárson kívül a repce, a propoliszos és a levendula mézét díjazták.

Nagy József első generációs méhész. Felmenői között senki nem foglalkozott ilyesmivel. Ő sem így kezdte, hentes az eredeti mestersége, csak később váltott, s most – lassan már tíz éve – feleségével együtt, családi gazdálkodást folytat. Tolnán élnek, a méhészetük Fácánkerten van, de vándoroltatják is az állományt.

– Tíz méhcsaláddal kezdtünk – idézi fel az indulást –, és mára háromszáznál tartunk. Nem mondom, hogy nincsenek nehéz időszakok, mert három gyereket nevelünk, miközben mézezünk, piacozunk, vásárokba járunk, de egyelőre bírjuk az iramot. Télen a méhekkel nem sok tennivaló van, viszont az értékesítés pörög, ilyenkor a legnagyobb a kereslet. Napi 14-15 órát dolgozunk: előkészítés, kiüvegezés, címkézés, készletkezelés, webes megrendelések teljesítése. S persze a közvetlen kapcsolat a vevőkkel a paksi, a szekszárdi piacon és az adventi vagy más vásárokban.

A kaptárok környékén február végén kezdődik a mozgás. Először fejlesztik a családokat a méhészek, nem veszik el tőlük a mézet, hogy összeszedhessék magukat. Korán virágzó fűzfák közelébe viszik őket. Aztán következik a repce, amiből már nagyobb mennyiség jön össze és lehet pörgetni, majd az akác. Ha ez Tolnában kezd kifutni, felviszik az állományt Nógrádba, ahol még legalább egy hetet ráhúzhatnak.

Rakodó kaptárakkal dolgozik Nagy József, s magát a rakodást is gépesítette. Akár együl is képes megoldani a 270 kilométeres fuvart. Ott, északon a szelídgesztenyére is „ráereszti” szorgos kis rovarjait. De nemcsak a gesztenyeméz szerepel az érdekességei listáján.

– Egyre nagyobb az érdeklődés a különlegességek iránt – mutat rá. – Jól fogy a levendulaméz, a lépesméz és minden propoliszos készítmény. Van saját diónk, és azzal diós mézet állítunk elő. Tetszik a vásárlóknak a háromrétegű, háromszínű termékünk is. Ennél először repceméz kerül az üvegbe, egyharmadig, ha megszilárdul, rátölthető ugyanannyi vegyes virágméz, s ha az is stabil, mehet rá az akácméz. Tudom, hogy a hazai termelők legtöbbjének életét megkeseríti az ilyen-olyan import, főleg a kínai és a vámmentességet élvező ukrán méz. A kereskedők szerintem teljesen feltöltötték ezekkel a készleteiket, ezért nem mozog rendesen a piac. Engem ez szerencsére nem érint, mert magam értékesítem, amit előállítok. A saját vásárlói körömben nem tapasztalok visszaesést. A jó mézre van kereslet.

Hosszú és ígéretes jövő áll a tolnai kistermelő előtt. A különleges mézek területén szeretne még fejleszteni. A mellékterméket, a viaszt is felhasználja, figurális gyertyákat önt belőle. Szívesen bíbelődik mindezzel, a munkája a hobbija.

– Fizikailag néha fárasztó – mondja –, de lelkileg egyáltalán nem nyomaszt, nem akarom gyorsan összecsapni, letudni. Szeretem csinálni.