Ünnepség

2023.12.16. 12:22

Nem kötelességből látják el a munkájukat

Korondi Csabáné vehette át az Amrein család által alapított Anikó-díjat a Bonyhádi Gondozási Központ csütörtöki karácsonyi ünnepségén. Az év szociális gondozójának és ápolójának járó díjjal minden év decemberében egy alapellátásban dolgozó kollégát támogatnak, ismernek el. Az eseményen Filóné Ferencz Ibolya, Bonyhád polgármestere is részt vett és köszönetet mondott a gondozási központ valamennyi munkatársának.

Vizin Balázs

– Az idén nagyot álmodtunk és olyan karácsonyi ünnepséget, adventi várakozást kívántunk megvalósítani, ami az ünnepek alatt és még nagyon sokáig megmarad az emlékezetünkben – ezekkel a gondolatokkal köszöntötte a Bonyhádi Gondozási Központ karácsonyi ünnepségének résztvevőit csütörtökön Sebestyén Orsolya. Az intézmény vezetője úgy fogalmazott: – tudjuk, hogy sokan a családjaik körében töltik az ünnepeket, de vannak, akik a mi gondozási családunk berkein belül. 

Azt szerettük volna önök elé tárni, hogy a karácsony nem attól lesz meghitt, hogy kimossuk a függönyöket, kitakarítjuk a lakást, lökdösődünk a megtelt bevásárlóközpontokban. Az ünnep az együttléttől lesz tökéletes, attól, hogy egymásra mosolygunk, hogy érdeklődéssel meghallgatjuk a másikat, hogy türelmesen bevárjuk a lassúbbakat, hogy együtt nevetünk és együtt emlékszünk azokra, akik most nem lehetnek velünk. Az ünnep az összetartozás, az összebújás, a megölelés, a biztonság mesebeli hangulata. Az ünnep attól igazi, hogy észrevesszük egymásban a csodát. A karácsonyi csoda létezik, de nem a boltokban, hanem a szívekben keresendő – szólt az idősekhez és a meghívott vendégekhez Sebestyén Orsolya.

Azt mondta, gyorsan eltelt a 2023-as év, az ünnepek előtt megállunk, elmélkedünk, gondolkodunk az elmúlt időszakról, számba vesszük az elvégzett feladatokat, eredményeket, programokat, élményeket, tapasztalatainkat, amiből ebben az évben sem volt hiány. A pandémia még velünk, a gazdasági világválság hatásai is érintenek és a háború sem ért véget. Mindezek mellett az életünk, munkánk nem állhatott meg, folytattuk, amit az elmúlt években is, minden felmerülő problémát megoldani, mindenben pozitívumot keresni, és szebbé tenni a napokat a ránk szoruló családoknak, gyermekeknek, időseknek.

– Akik ismerik a Gondozási Központ munkáját, kollektíváját tudják, hogy nem kötelességből látjuk el a hivatásunkat, abban érezhető a szívünk, lelkünk, hiszen ezt a munkát csak így lehet végezni. Az összeszokott munkavállalóknak köszönhetően egy nagy egységben működő intézményként vagyunk a köztudatban, bármelyik intézményegységünkbe is tér be valaki érezheti, hogy jó helyen jár. Minden szakmai egység élén kiváló szakmai vezető áll és koordinálja a kollegákat. A munkavállalóinkra büszke vagyok, hogy minden helyzetben számíthatok rájuk, kevés olyan munkahelyet tudnék mondani, ahol ilyen légkör, feladatvégzés van. 

– Amikor a beszédemet írtam és közben a facebook oldalunkat néztem, hogy mi történt intézményi szinten jó érzés töltötte el a szívemet. Farsangoltunk, ahol az időseinknek Csináltuk a fesztivált sztárfellépőkkel, tomboláztunk 565 nyerő tombolánk volt, pirosba öltöztünk, Szálkán medvehagymát szedtünk, nőnapoztunk, torkoskodtunk, húsvétoltunk, majálisoztunk és a meglepetés kirándulást is megszerveztük a klubtagok mellett az Idősek Otthona lakói és a Fogyatékkal élők nappali ellátásában résztvevők számára. Strandoltunk szerdánként, levendulaszüreten voltunk, kirándultunk Grábócon, Simcsik Pali bácsi meghívására Kakasdon, fügét szedtünk Karcsi bácsi tanyáján. Az idősek világnapját is méltóan megünnepeltük mind a klubban, mind a városi rendezvényen. Részt vettünk a városi rendezvényeken is, mi futottunk az Egy vérből való futóversenyen, az idősek pedig a kapuban drukkoltak nekünk. Megszerveztük és együtt ünnepeltük meg Enyedi Péter bácsi 100. születésnapját. Járt nálunk a télapó is, mivel láthatta, hogy itt mozgalmas közösségi élet folyik és nagyon sok jó néni és bácsi jár ide. A programok sok energiát és szervezést igényeltek, de megoldottuk, mivel legnagyobb küldetésünk az örömszerzés, és a hasznos időtöltés, az otthon melegének biztosítása – fogalmazta meg az intézményvezető.

Sebestyén Orsolya emlékeztetett: az idén több munkavállalójukk is kerek évfordulós születésnapot élhetett meg, amelyet szintén méltó módon ünnepeltek. – Bogosné Bánáti Márta kolleganőnk elérte a nyugdíjas kort, de nagy örömünkre továbbra is folytatja szakmai feladatát. Az egyik legszebb ünnepünk az évben a Szociális munka napja, amely alkalomra Bonyhád Város Önkormányzatának képviselő-testülete három éve Molnár Józsefné nevével díjat alkotott, amellyel a kis városunk a szociális szférát értékeli, elismeri. Ezt a díjat 2023-ban a képviselő-testület döntése alapján Kovács-Solymosi Anita a Család- és Gyermekjóléti Központ szakmai vezetője kapta. Megérdemelt díj a 16 éve itt végzett maximális szakmai munkájának elismeréseként.

– Amikor átgondoltam, hogy milyen felújítás, beruházás történt intézményi szinten tapasztaltam, hogy az idén is nagyot fejlődtünk: a központ maradék nyílászáróinak cseréje megtörtént, a helyrehozatali munkában nagy szerepe volt László Péter kollegámnak, aki által mindez megvalósult, de a többi férfi kollegának is, hiszen addig ők vállalták a plusz feladatokat, hogy haladjon a szakmai munkavégzés. Sikerült a nagy álmunk, egy új 9 személyes kisbuszt megvásárolni, és a támogatóinknak köszönhetően minden új gépjárművünk garázsban állhat, mert elkészült a dupla lemezgarázsunk. Intézményünkről mindenki tudja a városban, hogy mindent elfogadunk, mindennek hasznát vesszük, így polgármester asszonynak köszönjük a kerékpárt, amelyet Joli vehetett használatba. A paksi Spiesz házaspárnak, Csabának és Juditnak a bútorokat, íróasztalokat, számítógépet, nyomtatót, matracot, melyekből minden intézményegységünk részesülhetett – mondott köszönetet az intézményvezető.

Az évek alatt jó kapcsolatot alakítottunk ki a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Bonyhádi Csoportjával, Surján Józsi bácsival, és az ő segítségével még további 20 csomagot kaptunk, melyet szintén a mai nap folyamán adhatunk át.

– Köszönetet szeretnék mondani városunk polgármesterének, aki a szívén viseli az intézményünk sorsát, és az év minden napján számíthatunk a segítségére. A hivatal dolgozóinak, akik készségesen állnak a rendelkezésünkre. A klubtagjainknak, kollegáimnak, gondozónőknek, sofőröknek, az irodai munkatársaknak, valamennyi intézményegység szakmai vezetőjének és dolgozójának a sok önzetlen segítségért, amit az intézményért, a csapatszellemért megtettek. Bízom benne, hogy a továbbiakban is ilyen lendületes és összetartó csapat maradunk, hiszen együtt mindenre képesek vagyunk. Végezetül, de nem utolsósorban pedig az Amrein Családnak, akik egy nemes célt határoztak meg 2018 decemberében, az Anikó-díjat, az év szociális gondozó és ápoló díját alapították meg, ezáltal minden év decemberében egy alapellátásban dolgozó kollegánkat kívánják támogatni, ezzel is elismerni a gondozói tevékenységet, akik komoly szakmai tapasztalattal rendelkező szakemberek, akiknek nemcsak a munkájuk a gondozás, hanem hivatásuk is. Ez egy hatalmas elismerés, amiért végtelenül hálásak vagyunk a családnak – zárta gondolatait Sebestyén Orsolya, aki ezt követően az idei év Anikó-díjasát méltatta.

„Korondi Csabáné született Lovász Márta, ahogy mindenki ismeri és szólítja: Korondi Márti 1980. november 18-án Bonyhádon született, a járásunkhoz tartozó Mucsfa településén él férjével Csabával és lányukkal Zsanettal. Egy olyan hagyományos családi modell áll mögötte, ami a kiegyensúlyozottságot biztosítja számára a mindennapi munka végzésében. Jó erre a családra ránézni, példaértékű a mai világban. Óvodába Mucsfára járt, általános iskolás éveit Aparhanton töltötte. Tanulmányait a Szekszárdi Vendéglátóipari Intézetben folytatta, amit anyagi gondok miatt meg kellett szakítson. Felnőttként, gyermek mellett és munka mellett konyhai kisegítő képzésben vett részt 2013-ban, majd 2018-ban a szociális gondozó és ápoló szakmát is megszerezte. A munkaerő-piacon minden munkahelyén megállta a helyét, de több helyen megfordult, míg megtalálta azt a helyet, ahol jól érzi magát, ahol képességeit, készségeit kamatoztatni tudja. Több évet a bonyhádi EMA-LION Zománcgyárban dolgozott, majd a mucsfai önkormányzatnál. Ezt követően lépett szociális területre. 2013-ban külföldi munkavállalóként beteget ápolt, gondozott, majd a család hiánya miatt ismét hazatért és az Őszikék Szociális Intézmény munkavállalója lett. A szociális szférát nem elhagyva váltott, amikor a Bonyhádi Gondozási Központba helyezkedett el 2019. március 12-én, mint házi gondozónő. Az emberekkel való maximális foglalkozás feltétele a folyamatos szakmai fejlődés biztosítása, így több képzésben is részt vett esetmegbeszélés és személyiségfejlesztő foglalkozás keretein belül. A megnövekedett demens ellátotti létszám érdekében szükségesnek érezte, hogy részt vegyen a Demenciával élő személyek ellátása és gondozása, valamint a demenciával élő személyek viselkedésváltoztatása továbbképzéseken. Jelenleg is képzésben vesz részt, hiszen a magasabb színvonalon oktatott képzések sokat segítenek a napi munkavégzés során felmerülő problémák megoldása tekintetében, hogy az időseket, rászorulókat maximálisan tudja segíteni, mindennapjaikat szebbé varázsolni. Ha újra pályaválasztás előtt állna biztosan ezt az utat, területet választaná, mert a legfőbb erénye, hogy nagyon szeret segíteni, szeretni, ápolni, gondozni.

Márti szavaival élve „vannak barátok, van a családod és vannak olyan barátok, akik már a családod”. Ezzel a mondattal megismerhető Márti életfilozófiája és munkamorálja. Márti kiváló szakmai munkája mellett a közösségért végzett munkáját is ki kell emelni, elsőként vesz részt az időseknek szervezett programok ötletelésében, megvalósításában, lebonyolításában, néha erőn felül is teljesít, mert nagy benne a tettvágy. Egy igazi közösségi szakember. A 2023-as év díjazottja nemcsak munkájában maximális, hanem a kollegákkal való kapcsolatában is, mindig számíthatunk rá. Elengedhetetlen tagja a Bonyhádi Gondozási Központ csapatának” – méltatta a díjazottat Sebestyén Orsolya.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában