Hajdan

2024.03.13. 16:16

Pálinkára szomjaztak a betörők

Hajdan című sorozatunkban ismét visszatekintünk a régmúlt idők érdekességeire, fontos eseményeire Tolna vármegyéből.

Szeri Árpád

Illusztráció: Shutterstock

Forrás: MW

130 ÉVE „vétkes könnyelműséget követett el Béres Ferencz” – rótta meg a felsőiregi lakost a Tolnamegyei Közlöny 1894. március 11-i száma. Ugyanis nevezett személy „tudta, hogy kutyája veszett, azt még sem bunkóztatta le, hanem szabadon hagyta. A napokban egy csendőrt csak ügyessége mentette meg attól, hogy a veszett eb meg nem marta, mert azt szuronyával keresztül döfte. A csendőr gyanúsnak találván a kutyát, az esetről a helyben levő állatorvosnak jelentést tett, ki a veszettséget konstatálta. Ekkor az is kitűnt, hogy a veszett eb Horváth Lajos két kezét összemarczangolta, akit azután rögtön Budapestre a Hőgyes-féle gyógyintézetbe küldöttek.”

130 ÉVE „nagyon kiszáradhatott Tóth Albert, Varga Pál és Horváth József nagyszokolyi lakosok gégéje” – osztotta meg vélekedését az olvasókkal a Tolnamegyei Közlöny 1894. március 11-i száma. Ugyanis „éjnek idején betörtek előbb ifj. Fischer Ferencz, majd meg Singer Ignácz pálinka »depójába«, s agyon ütéssel fenyegették őket, ha nem adnak nekik elég pálinkát. A megrémült szatócsok jól laktatták a szomjas betörőket, akik aztán széles jó kedvvel eltávoztak. Hanem alkalmasint drága lesz az »itóka«, mert feljelentették őket.”

130 ÉVE is gyakoriak volták a véres verekedések. A Tolnamegyei Közlöny 1894. március 11-i száma az olvasót a bölcskei kocsmába kalauzolta. A csapszékben „négy jó czimbora: Berta Ferencz, Kész János, Baracskai Ferencz és Budai János ottani lakosok sűrűn emelgették a poharakat, s csakhamar széles kedvük kerekedett. Amint a korcsmából távoztak, az utczán szóváltásba elegyedtek, s valóságos harcz támadt köztük, mely Berta Ferencz súlyos megsebesülésével végződött.”

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában