Jó, ha a festményben van felfedeznivaló

Jó hasznát vette a kishatár-átlépőnek Makó András a hetvenes-nyolcvanas években. Egy tisztán magyar faluban, Kökényesden nőtt fel – képletesen szólva: kőhajításnyira a határtól, de már román területen –, s gyakran átjárt vásárolni, főleg hanglemezeket: Omegát, Fonográfot, LGT-t. De nem a zene a fő érdeklődési köre, hanem a festészet.

Szatmárnémetiben művészeti középiskolát, Kolozsváron képzőművészeti főiskolát végzett, s a nevezetes 1989-es esztendőben kezdett rajztanárként dolgozni a Kolozs megyei városban, Aranyosgyéresen. Ceausescu bukását követően végre mód nyílt arra, hogy ne egy kijelölt helyen álljanak munkába a tanárok, hanem ott, ahol szeretnének. Így került, feleségével együtt, annak szülőhelyére, a Kovászna megyei Barótra. S öt évvel később jöttek át Magyarországra, egészen pontosan Paksra.

– A feleségem öccse egy paksi lányt vett el – mondja –, aztán mi is az áttelepülés mellett döntöttünk. A nejem a katolikus iskolában tanít, én meg az ESZI kollégiumában vagyok nevelőtanár. Emellett viszonylag sok időm jut az alkotásra.

Mint a legtöbb képzőművész, úgy Makó András is realistaként kezdett, s fokozatosan jutott el a mai, szürrealizmusba hajló képalkotásig. Első tárlata Szatmárnémetiben volt, 1978-ban. Azóta, több mint húsz egyéni, és közel harminc csoportos kiállításon láthatta munkáit a közönség. Legutóbb Kecskeméten, a Cifra Palotában kapott helyet egy tematikus anyagban, az Ádám és Éva kiűzetése a Paradicsomból című alkotása. Következő bemutatkozása a szekszárdi szüreti fesztiválon lesz.

– Nem vagyok egy kapkodós festő – hangsúlyozza –, szeretem megadni magamnak az alkotás, és az alkotás közbeni felfedezések örömét. Törekszem arra, hogy a szemlélő is találjon felfedeznivalót a képeimen. Csábítsanak elvonatkoztatásra, legyen bennük fantázia!

Nemrég jelent meg a festőt és műveit bemutató könyv, hetvenkét képpel. S foglalkozik egy másik kiadvány előkészítésével is: tizenkét festményt készített egy falinaptárhoz.