Labdarúgó NB III

2022.11.30. 09:23

Már biztosan ez lesz a Szekszárdi UFC legjobb őszi szezonja

Azzal, hogy idegenben 3–1-re legyőzte a Bánk Dalnoki Labdarúgó Akadémia csapatát, már biztosan a legjobb őszi szezonját zárja a Szekszárdi UFC.

TEOL

Turi Zsolt, a szekszárdiak vezetőedzője

Fotós: Makovics Kornél

Turi Zsolt együttesének már a nyolcadik őszi sikere volt a vasárnapi. Soha ilyen jól nem teljesített még a megyeszékhely gárdája, amióta három csoportban zajlanak az NB III-as bajnokság küzdelmei. A Berkenyén kivívott sikerrel már 27 pontnál jár az UFC, eggyel többet gyűjtött, mint az előző idényben, amikor 26-tal zárta az őszt. Helyezésben azonban már voltak jobban a most hetedik helyen álló sárga-feketék, mégpedig a 2013/2014-es szezonban, amikor az ötödik helyen teleltek (igaz, ekkor csak 16 csapat szerepelt a csoportban). 

„Egy nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl, több okból kifolyólag. Nem csak a korai kelés, de a nagyon sok hiányzó sem tett jót a csapatnak. Egy olyan ellenféllel kellett megküzdenünk, akik harcias, agresszív játékot folytattak. Nem véletlen, hogy az új edzővel szereztek több pontot, ez meg is látszott a játékukon. Sajnos a meccset rosszul kezdtük és csak a bekapott gól után ébredtünk fel. Szerencsére sikerült gyorsan megfordítanunk a mérkőzést és megnyugtató előnyt szereztünk a szünetre” – mondta Turi Zsolt, a szekszárdiak vezetőedzője.

A második félidőben hamar lezárhattuk volna a mérkőzést, mivel megvoltak a lehetőségeink a gólszerzésre. Sajnos ezek kimaradtak és a mérkőzés vége előtt egy kavarodásból sikerült szépítenie az ellenfélnek, így az utolsó néhány perc izgalmasra sikeredett. Minden elismerésem a csapaté, nagyszerűen küzdöttek és hajtottak. A sok sérült ellenére is meg tudtuk szerezni a győzelmet. Nagyon örülünk, hogy amióta a Szekszárdi UFC a három csoportos NB III-ban játszik, még soha nem szerzett ennyi pontot” – fogalmazott a szakember. 

Sőt, ezt a teljesítményt még tovább is szárnyalhatják, hétvégén ugyanis még vár rájuk egy bajnoki Iváncsán. A találkozó vasárnap 13 órakor kezdődik a Magyar Kupából a Ferencvárost kiejtő Fejér megyeiek otthonában. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában