Labdarúgás

2024.04.07. 16:52

Szappanos bravúrok, balhé és a paksi vereség a Groupama Arénában – képgalériával

Hajrában kapott góllal a Paksi FC 1–0-ra alulmaradt a Ferencváros otthonában az OTP Bank Liga 27. fordulójában.

Berg Sándor

Mindkét kezdő hat helyen cserélődött ki a legutóbbi fővárosi mérkőzéshez képest (6–1), ami a Paks egyik legsúlyosabb veresége volt az élvonalban. Hat hét kényszerpihenőt követően visszatért ugyanakkor a vendégek kapujába Szappanos Péter, és fél óra alatt bemutatta, mekkora szerepe van abban, hogy ezt a mérkőzést a tavasz csúcsrangadójának lehet hívni.

Az első félidő végén elszabadultak az indulatok a rangadón
Fotó: Árvai Károly

A listavezető az első perctől kezdve beszorította kapuja elé a Paksot, az atomvárosiak térdsérüléséből felépült hálóőre Stjepan Loncar 15 méterről eleresztett lövésével melegített be, aztán néhány másodperc leforgása alatt Kristoffer Zachariassen kísérleténél, majd Abu Fani lövésénél és fejesénél kellett résen lennie. Kisvártatva a norvég szélső ajtó-ablak ziccerénél mutatta be az első félidő legnagyobb védését, ezzel is jelezve mindenkinek, válogatott formában tért vissza sérüléséből.

Próbált kijönni a szorításból a Paks, de ez magával hordozta a kontrák lehetőségét, egy ilyen labdaszerzés után akart megindult az egyébként is aktívabb bal oldalán a Ferencváros, de Marquinhost a már sárga lapos Kovács Krisztián tessékelte ki a pálya szélére. Kisebb balhé alakult ki az oldalvonalnál, a csetepatéban négy lapot is kiosztott Karakó Ferenc játékvezető (kispadon Dejan Sztankovics és Böde Dániel, valamint Abu Fani és Windecker József), de Kovács megúszta a kiállítást.

A videó megtekintéséhez kattintson ide!

A vendégek szárnyvédője a második félidőre már nem is jött ki, a társak viszont okosan játszottak az idővel, minden egyes kiharcolt szabadrúgás felért egy lélegzetvételnyi pihenővel. A kiegyenlített első negyedórában az atomvárosiak is próbálkoztak lövésekkel, de egy-egy félpályánál elkövetett hibákból pillanatok alatt ott termett az ellenfél kapuja előtt a Fradi. A játékrész legnagyobb helyzete ugyanakkor Abu Fani beadása után adódott, de Varga Barnabás fejese és Zachariassen közeli kísérlete is a kapufán csattant.

Szappanos Péter kilenc védéssel zárta a mérkőzést
Fotó: Árvai Károly

Az utolsó negyedórában fokozódott a hazaiak nyomása, de a szerdán százhúsz perces kupameccset vívó Paks tartotta magát. Sőt a csereként beszállt Szabó Bálinttal aktívabb lett a csapat, végül mégis a fővárosiak cseréi hozták össze a győztes találatot Adama Traoré révén.

Bognár György együttese így már négy mérkőzés óta nyeretlen a bajnokságban, ráadásul sorozatban harmadszor maradt pont nélkül, ez a vereség pedig ezzel a forgatókönyvvel kimondottan fájó. Előnye így már csak négy pont a harmadik Fehérvárral szemben, amelyet szombaton 19.30 órakor fogad a Fehérvári úton.

OTP Bank Liga, 27. forduló
Ferencváros–Paksi FC 1–0 (0–0)
Budapest, Groupama Aréna, 17.675 néző. V.: Karakó (Szert, Becséri)
Ferencváros: Dibusz – Makreckis, Cissé, Abena, Civic (Ramírez, 81.) – Zachariassen (Traoré, 72.), Maiga, Loncar (Ben Romdhan, 66.), Abu Fani, Marquinhos (Szevikjan, 81.) – Varga B. (Kodro, 81.). Edző: Dejan Sztankovics
Paks: Szappanos – Lenzsér (Tóth B., 90.), Kinyik, Szélpál – Kovács K. (Vas, a szünetben), Papp K., Windecker, Mezei (Haraszti, 80.), Szabó J. – Skribek (Szabó B., 69.), Könyves (Böde, 69.). Edző: Bognár György
Gólszerző: Traoré (89.)
Sárga lap: Zachariassen (38.), Abu Fani (45.), Sztankovics (44., pályán kívül), Traoré (89.), illetve Kovács K. (7.), Lenzsér (33.), Windecker (45.), Böde (45., pályán kívül)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!