Negyven felejthetetlen évet töltött a sportág szolgálatában

A lengyel Sleza Wroclaw elleni Európa-kupa mérkőzés előtt Szalay Ferenc, az MKOSZ elnöke a „Kosárlabda szolgálatáért érdemérem” gyémánt fokozatát adta át a sportvezetőnek. Dr. Sólyom Bódog negyven esztendeje szolgálja a Tolna megyei kosárlabdázást. Harmincöt éve a megyei szövetség elnöke, munkáját a sport iránti szeretet és feltétlen elkötelezettség jellemzi. Több évtizedes ügyészi munkásságáért több elismerésben részesült, sportvezetői tevékenységéért pedig 1992-ben sportérdeméremmel, 1994-ben „gróf Esterházy Miksa” emlékéremmel díjazták.

– Jól sejtem, hogy nem minden előzmény nélküli a szerepvállalása a sportágban?

– Középiskolás és egyetemista koromban kosárlabdáztam – mondta dr. Sólyom Bódog. – Igazolt játékos voltam a Pécsi Dózsában. 1960-ban kerültem a szekszárdi ügyészségre, végigjártam a ranglétrát, 30 évig voltam megyei főügyész helyettes. 1977-ben lettem a Szekszárdi Dózsa női kosárlabda-szakosztályának elnöke. Sportvezetőként jártam a szomszédos országokban, láttam, hogy léteznek olyan szakosztályok, amelyek az anyaegyesülettől függetlenül működnek. 1988-ban megalapítottam – a város vezetésével egyetértésben és felkérésükre, erős háttérbázissal – a KSC Szekszárdot. Ekkor lettem a klub elnöke.

– A díj keretbe foglalja sportvezetői pályafutását?

– Tíz éve nyugdíjas vagyok ugyan, de örökös tiszteletbeli elnökként tagja az elnökségnek. Nem érzem magam túl idősnek, legalább még tíz évig szeretném csinálni. A korábbi években nem volt olyan időszak, hogy minden nap munka után ne lettem volna ott a sportcsarnokban. A kosárlabdán kívül nincs más hobbim. A feladatok mindig megtalálnak, öt szervezetben vagyok elnök: a KSC-nél örökös tiszteletbeli elnök; vezetem a megyei szövetséget; a Rotary Clubnál voltam klubelnök és országos kormányzó, jelenleg a Kormányzótanács tagja vagyok; a Szekszárd-Waregem Baráti Társaság elnöki tisztét töltöm be; a Legfőbb Ügyészségen egy alapítvány elnökeként dolgozom. Nincs szabadidőm, de nem is akarom, hogy legyen. Ha reggel felébredek és nincs feladatom, nem érzem jól magam. Soha nem a sportból éltem. Sportvezetői tevékenységért ellenszolgáltatást soha nem fogadtam el, mindig társadalmi munkában végeztem és végzem.

– Elnöksége alatt rengeteg játékos megfordult a klubnál. Van olyan, akit valamiért kiemelne?

– Nem szeretnék egyvalakit kiemelni, sok jó játékosunk volt a 40 év alatt. A '80-as években a Szekszárdi Dózsa NB I-es csapatának meghatározó játékosai közül többet én igazoltam le a TF-től. Akik nóvumként bekerültek az évkönyvekbe: 1991-ben szerződtette az első külföldi játékost a KSC, az orosz center Olga Jemcsenkó személyében. Őt a következő években több honfitársa is követte. 2005-ben került az első tengerentúli légiós az egyesülethez az amerikai erőcsatár, Erika Bradford személyében. Csak az 1997-98-as szezonban volt utoljára „tiszta magyar” csapata az egyesületnek. 

– A négy évtized alatt bizonyára sok emlékezetes pillanatnak volt részese.

– 1978-tól folyamatosan az NB I-ben szerepel a csapat. 1992-ben és 2002-ben a Magyar Kupában harmadik helyen végeztünk, utóbbi évben a bajnokságban negyedikek lettünk. De voltak kellemetlen dolgok, nehézségek, olykor a klub működése is veszélybe került. A Sió Kupára a szponzoroktól kalapoltuk össze a pénzt. Mégis a csapat Európa szinte valamennyi országába eljutott. Háromszor jártunk Amerikában. Az első évben tíz egyetemen kellett megjelennünk. Volt, hogy 20 ezer ember előtt játszottunk. Nagyon nagy élmény volt. De említhetném az isztambuli utakat, vagy az olaszországi, catanzarói tornát.

– Szóba került a Sió Kupa. Tavaly 48. alkalommal rendezték meg a nemzetközi eseményt.

– Az első torna lebonyolítására 1970 őszén vállalkoztak a szervezők Szabó Ödön edző ötlete alapján. A '70-es években csehszlovák, bolgár, jugoszláv csapatok jöttek, a '80-as esztendőkben már megjelentek a német, török, ausztrál és belga klubok is. Úgy gondolom, nincs még egy ilyen felkészülési torna az országban, amelyet minden évben megrendeznek. A magyar élcsapatok szinte mindegyike tiszteletét tette már a megyeszékhelyen.

– A Sió Kupának nem csak a sportértéke nagy.

– A belgiumi Waregembe 1989-ben írtam levelet. Kicsit ódzkodtak a vasfüggöny miatt, de végül eljöttek. Visszahívtak minket, a jó viszonynak köszönhetően kialakult a testvérvárosi kapcsolat a flandriai várossal. Ezen túlmenően pedig minden második évben 50 szekszárdi gyerek 4-5 pedagógussal utazott nyaralni Belgiumba úgy, hogy még a buszt is ők fizették. 1981-ben itt volt az ausztrál NS Wales. Nem tudtunk elutazni a kontinensre, pedig volt felkérés.

– Gondolta volna, hogy ilyen magas szintre eljut a KSC?

– Nem. Mindig kisváros voltunk. Az volt a jellemző, hogy a gyerekek 18 éves koruk után elmentek továbbtanulni. Ennek ellenére a csapat soha nem esett ki az élvonalból, általában a középmezőnyben végzett. Annak idején nagyon bosszantott, hogy főváros centrikus volt a női kosárlabda, előfordult, hogy nyolc budapesti gárda szerepelt az élvonalban. Ez a trend megfordult, örülök, hogy a KSC ott van a legjobbak között. Soha nem gondoltam volna, hogy erre a szintre eljutunk. A lelkem repdes, hogy tavaly megnyertük az alapszakaszt, s végül második helyen zártunk a pontvadászatban. Csodálatos, hogy az Európa-kupában szereplünk, nekem erre 40 évet kellett várni.

– Várja már a jövő szerdát?

– A Hatay BB elleni negyeddöntőre céloz? A csapat óriási értéke a városnak. Gondoljon bele, 1000–1200 embert mozgat meg egy női mérkőzés. A felfokozott érdeklődést jól jelzi, hogy a tv-s közvetítőállás másik oldalára is a támogatóknak, szponzoroknak külön részt kell kialakítani dobogóval, székekkel. Kemény ellenfél lesz a török együttes, hiszen tavaly az Euroliga csoportkörében 7/7-es győzelem/vereség mutatóval zártak.

– Mit gondol, idén ismét bajnoki döntőt játszhat a Szekszárd?

– A kettős terhelés nagyon sokat kivesz a játékosokból, és a riválisok nagyon beerősítenek. Nálunk mindig van valaki, aki pluszt tud hozzátenni a játékhoz. A koncentrációt nehéz lesz fenntartani májusig, az akarati tényezők is fontosak lesznek. Ha a csapategységet nézzük, akkor a legjobbak közé tartozunk. Bízom a lányokban, Djokics Zseljko irányításával a szakmai vezetésben. Szerintem nagyon jó irányba haladunk. Sokat kaptam a sporttól, most azért dolgozom, hogy a jelenlegi vezetést tapasztalataimmal, kapcsolatrendszeremmel támogassam a sikerek felé vezető úton.