Kóbor János Szekszárdon ünnepelte hetvenötödik születésnapját

– Remek hangulat volt Eszterbauer János barátomnál – mondta Kóbor János. – Kiváló borokat kóstolhattunk, finom ételeket ehettünk és jókat beszélgethettünk. Csodálatos érzés, hogy ilyenkor együtt tud ünnepelni olimpiai bajnok és politikus, nincs feszültség egy baloldali és egy jobboldali közéleti szereplő között. Mindezt át tudom tenni a nagypolitika világába is: egykoron, a legsúlyosabb időkben éppen Bukarestben játszottunk és fel sem merült a koncertünkön, hogy bármilyen gondot jelentene valakinek a román, avagy magyar mivolta. Úgy érzem, az effajta közeledésekhez mi, az Omega együttes is hozzájárulhattunk a zenénkkel. Mindenhol arra törekszünk, hogy ne legyen az emberek között semmilyen megosztottság és főleg ne legyen szembenállás.

– Egy személyes ünneptől egy pillanat alatt eljutottunk a nagypolitikáig, illetve a művész lehetőségeihez és felelősségéhez.

– Mindezt akkor értettük meg igazán, amikor öt éve Moszkvában, a Szentlélek eljövetele kolostorban a metropolita nekem a Nagykereszt Érdemrendet adta át, a csapat többi tagjának pedig a Mihail Alekszandrovics Romanov Nagyherceg Emlékérmet. A kolostor főnöke, Szergij atya, mint egykori rock kedvelő közölte, hogy annak idején a Szovjetunióban a szabadság, a remény szimbólumának tekintették az Omegát.

– Szekszárdon egy különleges torta volt az ünnepelt jutalma...

– Valóban az volt, mert előzetesen azt kértem, hogy a torta ne csak rólam szóljon. Merthogy az Omega tagjai, illetve közeli barátaink majdhogynem valamennyien májusban, avagy májushoz közeli hónapban születtek. Így többen is ott szerepeltek ezen a tortán nevükkel, kezdve Dunai Antival, folytatva Varsányi Istvánnal, Laux Józsival, aki sajnos már nincs közöttünk és zárva Benkő Lacival. Laci egyébként meggyógyult, úgyhogy valószínűleg most ő a legegészségesebb a csapatban.

– Egyébként hetvenöt év ide vagy oda, Kóbor János is irigylésre méltó kondícióban van, egy gramm súlyfelesleg sem terheli alkatát és fiatalokat megszégyenítő módon mozog a színpadon. Megosztja velünk, hogy mi a titka?

– A magyarázatot alapvetően a jó génekben találom, bizonyára sokat köszönhetek a szüleimnek, felmenőimnek. Az is számíthat, hogy gyermekkoromtól kezdve ifjú éveimig nagyon komolyan sportoltam. Először fociztam, utána atletizáltam, jelesül gátfutásban értem el jó eredményeket. Az emberkínzó élsport küszöbén hagytam abba, de ekkor már felépítettem a megfelelő alapot. És nincs különösebb jele a kopásnak. Rengeteg koncertünk van, akad olyan hét, amikor szinte naponta fellépünk és nálam fizikailag is minden rendben van.

– Mikor lép fel az Omega Tolna megyében?

– Tervbe van véve, annál is inkább, mert a születésnapi ünnepség, legalábbis lélekben, visszavitt gyermekkorom színhelyére, Bátaszékre. Ugyanis eljöttek régi barátaim, labdarúgó csapattársaim is, akikkel felidéztük az egykori időket. Nagy Feri volt a bombabiztos, átjátszhatatlan középhátvéd. De ha netalán valaki mégis mögé került, akkor még mindig ott őrködött a kapuban Bozsolik Feri, aki azt is kivédte, amit lehetetlenség volt védeni. Csodálatos jobbszélsőnk, Borbáth Imre beadásai pedig mindig odaszálltak, ahova kellett: az én fejemre.

A borítóképen: Kóbor János, Bozsolik Ferenc, Borbáth Imre és Nagy Ferenc, azaz a nagy (foci)csapat, fotó: Bozsolik Róbert