Katolikus egyház vs táltosok

Szégyen, nem szégyen, töredelmesen be kell vallanom, hogy számomra kifejezetten üdítő és szórakoztató látvány volt, amikor annak idején – ha jól emlékszem, 2007-ben – az egri kórház egykori ortopéd orvosa „senyő” minőségében (ami ugye, a „vezető” hun elnevezése) a Csongrád megyei pusztákon szaladgált föl és alá, hogy a Szent Korona nevében bemutatott ilyen-olyan kunsztok révén visszafoglalja a kanadaiaktól hazánk számára a makói földgázmezőt. Számomra – mondom –, merthogy már akkoriban is akadtak, akik úgy vélték, hogy az idehaza az utóbbi időszakban gomba módra szaporodó sámánok, senyők, táltosok, meg tudja a jó isten, miféle szerzetek furcsa produkciói egyre gyakrabban és gyakrabban lépik át azt a határt, amely az egészséges hagyományőrzés, valamint az úgynevezett neopogányság között húzódik. És hogy itt nem valamiféle mondvacsinált problémáról van szó, azt semmi sem mutatja jobban, mint a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia azon körlevele, amelyet az elmúlt hétvégén Magyarország valamennyi katolikus templomában felolvastak, és amely a leghatározottabban elítéli „az okkultizmust, a spiritizmust és a bálványimádás különböző formáit”, azaz azt a fajta ősmagyarkodást, ami „olykor még a legnemesebb hagyományőrző mozgalmakat is felhasználja arra, hogy a pogányságot népszerűsítse.” És bár most, a XXI. század első évtizedének legvégén kissé anakronisztikusnak tűnik egy olyasfajta harc,  mint amilyet állampalapító királyunk vívott a pogányok ellen, tény, hogy a püspöki konferencia körlevele egyrészt újra leteszi a hitet a Szent István-i örökség mellett, másrészt kikel a különféle vallási elemeket összekeverő „ősmagyar szinkretizmus” ellen is, amelyet azért is nagyon veszélyesnek nevez, „mert kereszténynek tűnő vallási nyelvezetet használ, és könnyen megtévesztheti még a vallásukat gyakorló hívőket is”, és mert újraéleszti „a táltosok, a sámánok és a pogány ősmagyar vallás egyéb valós vagy vélt elemeit”.    

Hogy a püspökök miért csupán most érezték szükségét a megszólalásnak, nem teljesen világos (ha tippelnem kellene, magam a Magyarok Országos Gyűlésére tippelnék, ahol például a plébánosok nem láthattak el liturgikus szolgálatot, minthogy a kalocsa-kecskeméti érsek megtiltotta azt), ám azt jól tudom, hogy az egyháziaknak – függetlenül attól, hogy a katolikusokat később követik-e majd más felekezetek is – nem sokkal lesz könnyebb a dolguk, mint volt annak idején első királyunknak. Hiszen aki csak egyetlen mai „táltost” vagy „sámánt” is hallott, csak egyetlen „szakrális” weboldalt is olvasott, csak egyetlen ilyen tévéműsort is megnézett – utóbbiak közül messze kiemelkedik Pörzse Sándor Echo tévés „Pörzsölő”-je, amit csak a nagyon erős idegzetűeknek ajánlanék –, egészen pontosan tudja, hogy a lázadó Vata mostani utódainak a fejében olyan történelmi-vallási katyvasz uralkodik, amilyet csak ritkán látni. És aki netalántán nem érti, hogy Attila hunjainak, a szkítáknak, a suméroknak, a pártusoknak mi közük is van a  történelmünkhöz (oké, tudom, Jézus pártus herceg volt, a pártusok pedig természetesen magyarok, így Jézus, s végső soron Isten is honfitársunk), esetleg mosolyog az országban kiépült sámán- és táltoshálózaton, pláne meg a lóáldozaton, vagy csak kételkedik abban, hogy mi vagyunk a világ legrégebbi népe, aztán hogy a „karácsony” kifejezés a „kerecsen” szóból származik, és hogy a Hősök tere minden kétséget kizáróan egy igen ősi szakrális hely, az nem egyszerűen műveletlen bunkó, de nem is magyar. No, szóval a püspöki konferencia tagjainak is alaposan fel kell kötniük a reverendájukat, ha csak fel olyan sikerrel is akarnak harcolni az egykori pogányok mai örökösei ellen, mint tette azt első keresztény királyunk. Aki egyébként most biztosan irgalmatlanul forog a sírjában.