Közélet

2022.06.29. 09:30

Közcsatornára történő rákötés támogatására lehet pályázni

Folyamatosan záródik a közműolló, a vízhálózatba és a csatornahálózatba bekapcsolt lakások arányának különbsége, de még mindig van Szekszárd belterületén több mint száz lakóház, ahonnan a szennyvíz nem a szennyvízhálózatba folyik. Ezért a város közgyűlése bő másfél évtizede minden esztendőben pályázatot hirdet, hogy elsősorban szociálisan rászorultaknak támogatást nyújtson a közcsatornára történő rákötéshez.

Sz. L.

Illusztráció: Shutterstock

Illusztráció: Shutterstock

Az idei pályázatról sajtótájékoztatón beszélt Gréczy-Félegyházi Gyöngyvér, Szekszárd város közgyűlése Szociális, Egészségügyi, Környezeti és Fenntarthatósági Bizottságának elnöke. Eszerint támogatás igényelhető a tervezett, illetve a megkezdett, de még nem befejezett ilyen munkákhoz.

Előnyben részesülnek azok, akik rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben, fogyatékossági támogatásban, szociális segélyben részesülnek, vagy az egy személyre jutó jövedelmük nem éri el 114 ezer forintot, illetve egyedül élőnél az öregségi nyugdíj minimumának hatszorosát, 171 ezer forintot.

A támogatásra, amely maximum a költség 70 százaléka, a közgyűlés 2,5 millió forintot állapított meg, s ha a kedvezményezettek támogatása nem meríti ki ezt a keretet, bárki kérhet ilyen támogatást. A pályázati tájékoztató és a jelentkezési lap letölthető a város internetes oldaláról. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!