Kilencévnyi szolgálat után búcsúzik
Mik ezek?
XUdvardy György püspök döntése nyomán a káplán, Máger Róbert is távozik, őt püspöki szertartónak nevezték ki és Pécs-Székesegyházba kerül.
Dr. Keresztes Pál nem titkolta, meglepte a püspök döntése, hiszen – mint elmondta – nem adott okot arra, hogy elhelyezzék, s az ő korában költözni sem egyszerű már. Csak a könyvtára háromezer darabot számlál. Miként a plébános mondta, ennek ellenére természetesen nincs ellenvetés, hiszen felszentelésekor erre tett fogadalmat.
Dr. Keresztes Pál
– Nálunk úgy indul a dolog, hogy papszenteléskor van egy megnyilatkozása a püspöknek, amikor átadja a papi hatalmat. Azt mondja, fogadsz-e engedelmességet nekem és utódaimnak. A válasz: igen – fogalmazott. Mint hozzátette, van előnye is, hiszen ott például nem kell majd annyit lépcsőznie, ami – tekintve, hogy bypass műtéten esett át – egyre inkább nehezére esett, illetve nem több települést kell ellátni, ami egyszerűbb, mert ahogy mondani szokták: egy falu egy nóta.
Azt is elárulta, hogy Szigetváron szükség van némi frissítésre. Szeretné felpezsdíteni az ottani plébánia életét. Pakson – mint kifejtette – hihetetlen jó embereket is sikerült a hívek között megismernie, olyanokat, akik vették a lapot, vették a stílusát.
Arról is beszélt, hogy Pakson millió-egy lehetőség volt, amit igyekezett kihasználni. Sok munkát fektettek a két templomba, a katolikus iskola és a két temető rendben tartására.
Utódjáról, Csősz Istvánról elárulta, hogy legjobb barátja, ő volt a felszentelése és mohácsi szolgálata jubileumán az ünnepi szónok. Az ünnepség, mint közben kiderült, Csősz István búcsúztatása volt egyben. Dr. Keresztes Pál számára is szerveztek búcsúztatót az elmúlt szerdán, a Sárgödör téren köszönt el paksi barátaitól, segítőitől.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Bogyiszló-Tolna-Fácánkert ivóvízbázis-védelem
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Csőszné Kacz Edit | Dr. Deák Balázs | Dr. Fischer Sándor | Dr. Pilisi Gábor | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Dúzsi Tamás | Éger László | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Hamvas István | Heimann Zoltán | Heisler Judit | Horváth István | Magyar Gergely | Potápi Árpád János | Szabó Loránd | Tomiszlav Szivics | Tóth Ferenc | Tököli Attila
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





