elismerés

2021.05.11. 11:00

Bereményi Géza kapta a Libri irodalmi díjat

A közönségdíjat pedig Grecsó Krisztián Magamról többet című verseskötete érdemelte ki.

Szatmárcseke, 2020. január 19. Bereményi Géza Kossuth- és József Attila-díjas író, Balázs Béla-díjas filmrendezõ (j) beszédet mond, miután átvette a Kölcsey-emlékplakettet a magyar kultúra napja alkalmából tartott ünnepségen a szatmárcsekei református templomban 2020. január 19-én. MTI/Balázs Attila

Forrás: MTI

Fotó: Balázs Attila

Bereményi Géza Magyar Copperfield című regénye kapta a Libri irodalmi díjat, a Libri irodalmi közönségdíjat pedig Grecsó Krisztián Magamról többet című verseskötete érdemelte ki – közölték a szervezők hétfő este.

A Libri irodalmi díjakat 2016-ban alapította a Libri Könyvkereskedelmi Kft. A díjak az előző év legjobb szépirodalmi könyveit helyezik előtérbe, céljuk, hogy felhívják a figyelmet a kortárs magyar irodalom kiemelkedő műveire. 2021-ben a zsűri egy regényt, míg a közönség egy verseskötetet emelt ki a tíz döntős mű közül – áll a közleményben.

A díjátadót hétfő este tartották a járványhelyzetre való tekintettel a Libri Könyvesboltok Facebook-oldalán.

A döntős könyvek a tavalyi év kiemelkedő alkotásai közül kerültek ki. A hazai kulturális élet 212 képviselője tett javaslatot, hogy a 2020-ban megjelent alkotások közül melyik 10 kerüljön a szakmai zsűri elé, illetve melyekre szavazhasson közönség. Idén ebből a 10 könyvből kerültek ki a győztes alkotások. A közönségdíjra csaknem 21 ezren szavaztak – közölték.

A díjakkal járó jutalom összege 2 millió forint, a díjazott könyvek pedig 30 millió forint médiatámogatást kapnak.

A szakmai zsűri tagjai Fullajtár Andrea, Szilágyi Zsófia, Bálint András, Beck Zoltán és Károlyi Csaba voltak.

Borítókép: Bereményi Géza Kossuth- és József Attila-díjas író, Balázs Béla-díjas filmrendező (j) beszédet mond, miután átvette a Kölcsey-emlékplakettet a magyar kultúra napja alkalmából tartott ünnepségen a szatmárcsekei református templomban 2020. január 19-én.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!