Egy háziorvos naplója – az utolsó bejegyzés

„A megyében egy igazolt koronavírusos beteg sincs. Itt abba is hagyhatnám a mai írásomat, ha csak a tájékoztatás, információátadás céljából írogatnék. A szokatlan és rendkívüli helyzetet a leginkább érintett munkavállalói csoport, az egészségügyi dolgozó szemével igyekeztem hitelesen megmutatni az olvasónak, ezenkívül érzelmi helyzetjelentést is adtam” – írta naplójában dr. Kovács Klára.

„A héten két olyan házban voltam, ahol beutazás miatt hatósági karanténban levő személyek voltak az ellátásra szorulóval egy háztartásban. A szokásos higiéniai szabályok megtartása mellett kockázatot nem észleltem, nem gondoltam, hogy én leszek a vektor. Az egyik esetben egy rokon halála miatt kialakult akut gyászreakció ellátása miatt hívtak orvost. A roma nemzetiség halottsirató rítusából kaptam ízelítőt. A veszteség okozta fájdalom, zokogással és hangos jajveszékeléssel való kifejezése a gyászuk jellemző megnyilvánulása. A több évtizedes beidegződés szerint egy injekció az orvostól a feldolgozási folyamat része. Meggyőződésem, hogy az injekciónál sokkal fontosabb az orvos jelenléte és néhány jól célzott, segítő mondata.

Az én életemben véget ért a Covid-frász után már a Covid-beállítódás is. A beállítódás lezárását egy beszélgetéshez kötöm. Lezárni valamit egy pozitív érzelem hozzákötésével, rögzítésével a legkönnyebb és legcélravezetőbb. Az igazán fontos célom a mentális egészség helyreállítása és megőrzése a világjárvány következtében átalakult világunkban.

A megbetegedéstől és a haláltól való félelem elmúltával egy tanult és jóérzésű páciensem a héten előállt egy bocsánatkéréssel. Amikor még mindenki félt az ismeretlen vírustól, segítséget kértem tőle. Mire azt mondta, hogy ő nem jön a fertőbe, vagyis a rendelőbe. Ebben a fertőben mi, egészségügyi dolgozók több száz órát húztunk le. Számtalan új helyzetet oldottunk meg. Helytálltunk, napi 16-18 órában. Este tízig felvettem mindenkinek a telefont, és reggel hattól ugyanígy folytattam. A lázas beteget nem küldtem el, hanem beöltözve megvizsgáltam. Erről szólt az életem.

Mindannyian kockáztattunk, ki többet, ki kevesebbet a kora és egészségi állapota szerint. Nem titkoltam, több helyen elmondtam, hogy mennyire megbántott. Persze visszamondták neki. Sejtettem, hogy így lesz. Amilyen rosszul esett a negatív véleményformálása, most annyit segített a bocsánatkérése. Férfiember ritkán kér bocsánatot, ezért annak súlya van. A fertőt sokan így gondolták, de a valóság nem ez. Az orvosi rendelő nem fertő, hanem az a hely, ahol a gyógyításra kötött szerződés előírás szerinti megvalósítása folyik.

Az új ellátási rend megfelelően működik. Péntek reggel 9-kor kértem segítséget a tüdőgyógyász főorvostól egy tumoros beteg kapcsán, péntek délután 3-kor visszahívott, és kedden már mehet vizsgálatra a beteg. A betegutak szervezése változatlanul gördülékenyebb, mint valaha, mert a proforma találkozások megszűnése rövidíti a kivizsgálást, a kezelés megkezdéséig eltelt időt.

A Covid előtt, a népegészségügyi szűrésen kiszűrt páciens vastagbéltükrözését néhány napos határidővel vállalta a kórház. Szövettani eredmény is egy héten belül készen van. Az egészségügyi ellátás helyreállt.

A múltban is voltak nagy járványok, az utolsó kettő az 1830-as évek elején a pestis és az 1920-as évek kolerajárványa. Akkor és most is Magyarországon volt a legkevesebb veszteség, mert az emberek fegyelmezetten viselkedtek, betartották a szabályokat. A magyar túlélő nemzet, túlélt tatárt, törököt, labancot, szovjet megszállást. A járvány első hullámát túléltük.

Remélem és hiszem, hogy néhány hónap múlva arról tudok írni, hogy készen van a védőoltás és ezért nem lesz második hulláma ennek a járványnak.”

Borítóképünkön: dr. Kovács Klára