Fotó: Shutterstock

A Polgár lányokról szóló rajzfilm nyerte a legjobb magyar gyerekfilm díját

Hozzászólások

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Pogácsától a sós rúdig! A legfinomabb sós vendégvárók az ünnepekre
szponzorált tartalom
Vásárolj Kiváló Minőségű Élelmiszert!
szponzorált tartalom
Akár tíz évig is velünk maradhatnak az eldobált csikkek
szponzorált tartalom Szeri Árpád
Egyedi ízekkel várja a vásárlót a Lajvér Borbolt
járványvhelyzet / 5 órája
Adóemelési stopot rendel el a kormány az önkormányzatoknál
Megtiltják a helyhatóságoknak, hogy 2021-ben megemeljék a helyi és a települési adókat, új adót vezessenek be, illetve eltöröljék az eddigi adókedvezményeket.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DELI LÁSZLÓ bátaszéki lakos 73 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2020. december 4-én, pénteken, 15 órakor lesz a bátaszéki köz temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ANGYAL SÁNDORNÉ szül.: Nyúl Julianna szekszárdi Alisca utcai lakos 90 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2020. december 4-én, pénteken, 13 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FERENCZ ÁRPÁDNÉ Terike szekszárdi lakos 76 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2020. december 7-én az alsóvárosi temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ANTA GÁBOR bonyhádi lakos 62 éves korában elhunyt. Temetése 2020. december 3-án, csütörtökön, 13 órakor lesz a bonyhádi evangélikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítást mellőzni. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KULCSÁR JÓZSEF szekszárdi lakos /MMG-AM nyugalmazott főmérnöke/ 84 éves korában csendesen elhunyt. Temetéséről később történik intézkedés. Köszönjük mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ERDÉLYI GYULA szekszárdi lakos /volt TOTÉV dolgozó/ 81 éves korában csendesen elhunyt. Szeretett hozzátartozónk hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2020. december 3-án, csütörtökön, 13 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PRUZSINA ISTVÁN szedresi lakos 90 éves korában csendesen elhunyt. Szeretett hozzátartozónk végső nyugalomra helyezése 2020. december 3-án, csütörtökön, 15 órakor lesz a szedresi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik szerettünket utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GEISZ JÁNOSNÉ szül. Munkás Anna 84 éves korában elhunyt. Szeretett hozzátartozónk végső nyugalomra helyezése katolikus gyászszertartás keretében 2020. december 2-án, szerdán 15 órakor lesz a vadászmajori temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TREITZ GYÖRGY bonyhádi lakos 80 éves korában elhunyt. Temetése 2020. december 2-án, szerdán 13 órakor lesz a cikói temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítást mellőzni. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY VILMOS závodi lakos 94 éves korában elhunyt. Temetése 2020. december 1-jén, kedden, 15 órakor lesz a závodi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítást mellőzni. Gyászoló szerettei
„Kegyetlen volt a sors, hamar elvett tőlünk, de szép emléked itt maradt velünk. Könnyes szemmel rád emlékezünk, nehéz elhinni, hogy nem vagy már velünk. Minden virág, mit sírodra teszünk, elmondja, hogy mennyire hiányzol nekünk. A halál nem jelent feledést és véget, amíg élnek azok, akik szerettek téged.” „Eine Stimme, die uns vertraut war, schweigt. Ein Mensch, der uns lieb war, ging. Was uns bleibt, sind Liebe, Dank und Erinnerung.” Fájó szívvel emlékezünk KÖHLER JÁNOS halálának 5. évfordulója alkalmával. Szerető feleséged, gyermekeid, édesanyád, nővéred és családja.
MEGEMLÉKEZÉS NOLL ISTVÁNNÉ halálának 10. évfordulójára ,,Lelked, mint fehér galamb csendesen messzire szállt. Hiába keresünk, könnyes szemünk már többé nem talál. De tudjuk, hogy a csillagok között a legfényesebb Te vagy. Utat mutatsz, mert szívünkben örökre itt maradsz.” Szerető Férjed és Gyermekeid
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TAMÁS ANDRÁSNÉ bonyhádi lakos 70 éves korában elhunyt. Temetése 2020. november 30-án, hétfőn, 15 órakor lesz a bonyhádi evangélikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZENDREI MIHÁLY szekszárdi, volt bátaszéki lakos 86 éves korában elhunyt. Szeretett hozzátartozónk végső nyugalomra helyezése végakaratának megfelelően katolikus gyászszertartás keretében, szűk családi, baráti körben a bátaszéki köztemetőben megtörtént. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MÉSZÁROS JÁNOSNÉ szül. Galgóczi Erzsébet decsi lakos 81 éves korában elhunyt. Temetése 2020. november 30-án, hétfőn 13 órakor lesz a decsi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Jézus mondja: "Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, én megnyugvást adok nektek." (Mt 11,28) Mély fájdalommal tudatjuk mindenkivel, akik ismerték és szerették, hogy CSILLÉRY JÓZSEF kőműves tolnanémedi lakos 75 éves korában megtért Teremtőjéhez. Felejthetetlen szerettünktől 2020. november 28-án, 13 órakor veszünk végső búcsút a tolnanémedi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DANI FERENC felsőnánai lakos 69 éves korában elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2020. november 28-án, szombaton, 13 órakor lesz a felsőnánai temetőben. Lelki üdvéért gyászmise a szertartás után 14 órakor lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HOFECKER KÁROLY szekszárdi lakos 83 éves korában elhunyt. Szeretett hozzátartozónk hamvainak végső nyugalomra helyezése 2020. december 1-jén, kedden, 15 órakor lesz a szekszárdi újvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS BERNARD ANTALNÉ halálának 20. évfordulójára ,,Nélküled szomorú és üres a házunk, nem hisszük el, hogy már hiába várunk." Szerető férje, lánya, unokái és dédunokája
MEGEMLÉKEZÉS SCHAUBER ISTVÁN halálának 4. évfordulójára "Örök az arcod, nem száll el a szavad, Minden mosolyod a szívünkben marad." Szerető családod
hagyományaink / 7 órája
Adventi énekek, gyimesi est, Novan Experiment a Fonó online kínálatában
futva menekült el / 7 órája
Meg akarta erőszakolni egy ismert fotós Hevesi Krisztát
biztonságot jelenthet / 7 órája
Pár ezer forintos eszköz menthet életet, ha valaki súlyos koronavírus fertőzésben szenved (videó)
fényár / 8 órája
Díszvilágítás is jelzi az ünnep közeledtét
Munkatársainktól
csodát tettek az orvosok / 8 órája
Trokán Péter elmondta gyógyulásának történetét. Két hétig volt kórházban a 74 éves színész
rekord / 8 órája
Gyíkhíd épült Indiában egy forgalmas autóút fölött