„Van, amikor a próbán való zenélés sokkal átéltebb, mint a koncertezés”

Hogyan találkozott először a kemény rockkal, vagy épp a metál stílussal? Hogyan kezdődött a zene iránti rajongása?

A helyi punk

„Rózsa Laci, azaz a „Túzok” becenevű srác volt a nagy punk a faluban, aki egy igazi lázadó volt abban a környezetben. Szerintem nagyon hiteles volt. – mondta Huszti Gábor.”

Nagyon korán jött számomra a zenei rajongás, a 80-as évek közepén kezdődött. Akkor mindenki a 80-as évek pop zenéit hallgatta. Akkor ment – ez a számomra utólag már elég szörnyű – CC Catch, Modern Talking és a többi hasonló eurodisco zene. Mindenki azt nyomatta, én is gyakran rádiót hallgattam, hiszen akkor még nem volt internet vagy más lehetőség, illetve a szüleim kazettáit értem el. Elég kicsi voltam, 10-11 éves, amikor egyszer bekapcsoltam a rádiót és ment egy zúzós rock zene. Nem volt előtte senki rockzene rajongó a családban, sőt, még a környezetemben se. Lengyelen laktam, ott egy embert ismertem, aki rockzenét hallgatott, úgy is öltözött, rá úgy tekintett a falu népe, mint magára a Sátánra. Ilyen szempontból más volt, mint most. Most akárki akármilyen ruhát felvehet, akárhogy kifejezheti önmagát, akárhogy kimutathatja, hogy ő kicsoda. Akkoriban azért volt az embereknek egy általánosan elfogadott viselete, stílusa. Senki nem volt annyira valamilyen, mert ha valamilyen lett, akkor vagy rászálltak, vagy valami történt vele. Az első metál zene, amit hallottam a W.A.S.P. egyik száma volt. Azonnal tudni akartam, hogy mi ez, nagyon megfogott. Elkezdtem kutakodni ez után az ismerősök körében. Nem túl sok sikerem volt, viszont az egyik osztálytársam bátyja hallgatott már ilyen zenéket, aztán kiderült, hogy egy távolabbi rokonom is. Így szépen beleástam magamat.

Akkoriban hogyan érte el ezeket a zenéket?

Nagyon hasznos volt, hogy a Petőfi Rádión ment a Garázs című műsor Nagy Feró vezetésével. Ezeket kazettára rögzítettem, és visszahallgattam. Mindig adott le számokat, így megismertem a hazai undergroundot, és néhány külföldi zenekart is. Ezeknek pedig utána tudtam menni. Ekkor már megismertem olyan srácokat is, akik szintén ezt a stílust szerették. Cserélgettünk kazettákat, másoltunk egymásnak. Így fejlődött ez egy nagyon komoly rajongássá. Nem volt könnyű időszak, mert mostanság – én előfizettem a Deezerre – beírom bármelyik zenekar nevét, és meg tudom hallgatni, ha nagyon akarom, akkor pedig rá tudom tölteni a telefonomra. Ez hihetetlen. Akkor volt az embernek mondjuk 20 darab kazettája, és azokat hallgatta. Abban az időszakban, amikor az embereknek ennyit kellett tenni a zenéért, sokkal jobban megbecsültük és megszerettük azokat a zenéket, amik nem elsőre hatnak, hanem kell nekik 3-4 hallgatás, amire igazán beüt, és rájön, mennyire zseniális lemez.

Hogyan alakult ki az iránti vágya, hogy saját zenekarban játszhasson?

A koncertre járós időszak

Tizenhat éves koromtól kezdődött a koncertre járós időszakom. Itt volt a Csörge-tavi Rockfesztivál, akkor az még egy igen legendás rendezvény volt. Ott már elkezdtem csodálni a zenészeket, úgy tekintettem rájuk, mint az istenekre. Nagyon nagy hatással volt rám, ahogy ott álltak, és játszották a kedvenc számaimat. Akkor a dalok szövegét mindig elolvastam, a külföldi szövegek fordítását beszereztem. Akartam tudni, hogy miről szólnak, mit üzennek a zenészek. Ami eljutott hozzánk, és köze volt a rockhoz, mind szerettem.

Nagyon sokáig nem párosult a rajongás olyan ambícióval, hogy szeretnék zenélni. Apukámnak volt egy akusztikus gitárja otthon, néha megpengettem, de nem annyira érdekelt, egészen középiskolás koromig. Ekkor már nagy „vadrocker” voltam. Mindenféle kemény zenéket hallgattam. Bár el kell mondanom, egyre csak tágult az ízlésem, és befogadó voltam, nem korlátoztam magam csak erre a stílusra. Nagy The Doors rajongó is voltam, de szerettem a Led Zeppelint, mellette a Sodomot, a Kreatort, a Sepulturát, ugyanígy a magyarok közül is. Akkor még, 14-15 évesen, koncertekre nem nagyon jártam. Akusztikus gitáron az egyik osztálytársam játszott, ő mutatott pár akkordot. Az első gitározgatás is így jött, baráti környezetben magamhoz vettem a gitárt, és néhány egyszerűbb és ismert rock dalt eljátszottam. Volt Lengyelen egy nagyon jó barátom, Adorján Viktor. Az apukája gitározott az Albatrosz zenekarban. Viktor gyakran elkérte a basszusgitárját, és tanult rajta játszani. Volt egy tanyájuk, ahol csatlakozott hozzánk Sebestyén Bandi Závodról az elektromos gitárjával, ami egy lemezjátszóról szólt. Ha túlcsavartuk neki a hangerőt, be is torzított. Néhány helyi arc volt a baráti társaságunk és közönségünk, lényegében ezzel indult el a közös zenélgetésünk, de egészen 2001-ig ilyen komoly zenekarom nem volt. Szerettem volna, de nem jött össze.

Ezek szerint 2001-ben alakította az első zenekarát?

Akkor már kezdő rendőr voltam, volt fizetésem arra, hogy vegyek viszonylag normális gitárt, torzító pedált. Az első erősítőm egy elavult, leselejtezett mozis erősítő volt. Egy olyan erősítő ház, ami meghajtotta a mozigépet is, és a hangot is szolgáltatta. Két mozis hangszóróból állt. Ez onnan volt, hogy apukámék régebben csináltak mozit Lengyelen, és ez megmaradt. Ekkor kezdődött: Összetrombitáltunk egy csapatot, a kezdeti neve Nothing volt – nem volt közöm a névadáshoz – de túl sokáig nem ment. Az első koncertje Lengyelen, a Pollen Fesztiválon volt, aminek főszervezője voltam, mert kitaláltuk, hogy ne járkáljunk mi mindenhova, hanem csináljunk egy saját rock fesztivált. Később az országból valamennyi zenekar, ami számított, fellépett a Pollen Fesztiválon. Első alkalommal már majdnem 400 ember volt kint szakadó esőben. Úgy izgultam, hogy majdnem leestem a színpadról. P. Mobil, Beatrice, Lord dalokat játszottunk. Nem ez volt a fő rajongásom tárgya, de a többieknek nagyon bejött, én meg úgy voltam vele, hogy mindegy, van egy zenekarunk. Ez aztán pár év után feloszlott, volt egy kis szünet, majd újra eszkábáltuk Forrás néven ugyanazt a zenekart, néhány tagcserével. Fölállítottunk egy egész éjszakás rockkocsma programot feldolgozásokkal. Nagyon sikeres volt. Rengeteget koncerteztünk, sőt, talán még kerestünk is.

Mikor gondolt először arra, hogy saját számokat kellene játszani?

Székesfehérvári kaland

2008 környékén elindult egy Bad Religion tribute zenekarom Székesfehérváron, amit egy ottani rendőr barátommal hoztunk össze. Sikeres volt, mentünk sokat vele, viszont messze volt, így kiléptem. Egyébként máig is működő banda.

A Forrás megszűnése előtt ébredt fel bennem az igény, hogy szeretnék saját zenéket írni, és csináltunk is néhány számot. Szerintem sikeresek is voltak a maguk nemében, de a többiek nem nagyon hittek benne, hogy saját zenézéssel kellene foglalkozni. Ekkor döntöttem úgy, hogy felhagyok a Forrás zenekarral. Később Szekszárdon összehoztuk a The Breed nevű zenekart. Abszolút egy modern hangvételű durva metál együttes volt, üvöltözős énekkel, jó mélyre hangolt gitárokkal. Fel is vettünk egy EP-t (középlemez – angolul EP, vagyis extended play. A kislemeznél hosszabb, de a nagylemeznél rövidebb zenei kiadvány – a szerk.), de ez sem volt túl hosszú életű. Személyes okokból és zenei ellentétekből kifolyólag úgy döntöttünk, hogy nem folytatjuk közösen. Abból a zenekarból két taggal megalapítottuk a Sonic Rise zenekart, ami nekem a mai napig a fő zenei dolog az életemben. Még semmi nem ment túl azon.

Öt évig működött, most pihen, nem oszlott fel. Kákonyi Gergő, aki most a Don Gatto dobosa és Schnieder Márk voltak az első tagjai. Akkor elkezdtük ezt a hardcore-os punkos metált nyomni. Komoly volt. Ebbe már mindenféle tapasztalatunkat beletettük. Azonnal felvettünk egy három számos EP-t is. Lett később videoklipje, oldala. Nagyon sokat koncerteztünk, jártunk a határokon túl is. Közben voltak tagcserék, Gergő elment a Don Gattoba, és akkor a fiam, Bodor Marci lett az együttes dobosa. Neki akkor volt már egy hardcore zenekara Bonyhádon, onnan csatlakozott a Sonic Rise-hoz. Ez egy nagyon jó dolog volt, hogy végre együtt zenélhettem színpadon Marcival. Csatlakozott átmeneti jelleggel több gitáros is, mielőtt végül Deér Gábor belépett hozzánk. Így alakult, hogy Gábor 50 feletti volt, én 40 év feletti, Márk 20 feletti, Marci meg 20 alatti. Lenyomtunk az utolsó időszakban egy turnét az Aurórával, és összehoztunk még egy EP-t is. Nagyon sikeresnek értékelem, viszont amatőr zenekarként nagyon sok energiabefektetéssel, lemondással, pénzzel jár menni, és kicsit rá is megy hosszútávon az emberi kapcsolatokra. Ehhez hozzátartozik, hogy félig fel is van véve egy zsír új lemez. Egy számot sikerült teljesen befejezni belőle.

Milyen projekteken dolgozik jelenleg?

Deér Gabival és Marcival megalapítottuk a King Furia nevű zenekart, amivel atmoszférikus dark metált játszunk, vagy valami ilyesminek tudnám leírni. A lelkünkből az összes súlyt és sötétséget beletettük. Ennél őszintébb zenét még sose játszottam. Aztán van a HolaZalán, ami egy alterpop zenekar, kicsit ilyen világ zenei ízekkel induló dolog. Ezzel éppen egy lemez kiadására készülünk! (A HolaZalánról itt írtunk bővebben – a szerk.)

Visszatérve a King Furiára, velük folyamatosan koncertezünk, és hihetetlen jók a visszajelzések az underground körökből. Mindenki rajong érte a zenekaron belül. Jött még egy igazi nagy őrület, amit nem is igazán tudok megmagyarázni, a Neon Verebek nevű zenekar, aminek a pontos neve Pángalaktikus Gégepukkasztó és a Neonverebek Nosztalgia Pánkzenekar. A koncepció az, hogy régi táncdalokat dolgozunk fel, calipunk stílusban. Soltész Rezsőtől Ihász Gáboron át a Carpe Diemig sok mindent játszunk. Nem igazán tudjuk ezzel mi a célunk, egyszerűen együtt zenélni jó érzés. Ami megdöbbentő, hogy hatalmas az érdeklődés a zenekar irányába. Nyilván ez egy könnyen fogyasztható, lakossági műfaj. Ez így már egy kicsit sok, de az az előnyöm megvan, hogy otthon van egy rendes hangszigetelt próbatermem, ahova csak át kell sétálnom. Ha utazgatnom kéne ezekért, nem biztos, hogy menne. Most a Neon Verebekkel és a King Furiával közösen szerveztünk egy három állomásos turnét Erdélybe. Kolozsváron, Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön játszottunk. Nagyon sikeres volt, rengetegen voltak. Az emberek nagyon barátságosak, elfogadók és befogadók. Hatalmas barátságok születtek minden állomáson. Nagyon nagy élmény volt.

Tervezik, hogy visszatérnek oda?

Szeptemberben, igen. Sőt, azt is mondták, hogy ebben a formában menjünk. Nagyon különleges volt, hogy egy vidám feldolgozásokat játszó punk zenekar, és egy elvont súlyos metál zenekar fellépett egymás után, de ez az ottani embereknél belefér. Mind a kettőnek felvették a hangulatát, és a zenének megfelelően szórakoztak rajta, szórakoztatták magukat rajta.

Adódik a kérdés, hogy ha ennyi mindent kipróbált már, mit hallgat az autóban útközben?

Megvannak a régi hatalmas kedvenceim, de ugyanúgy böngészem az újakat. Mindig végig pörgetem az új megjelenéseket. Sokszor buszozom, vagy ha van egy fél órám, órám akkor belehallgatok időnként ezekbe. Teljesen ismeretlen dolgokat is nézek. Azt hinné az ember, hogy már minden el van játszva, minden stílus mindennel van ötvözve, nem lehet újat kitalálni, de mégis néha képes elbűvölni egy új zene. Jazztől kezdve a brutális metálokon, hiphoppon keresztül a világzenéig minden. Voltunk a Babel Sound Világzenei Fesztiválon, ott lett egy nagyon nagy kedvencem: Egy barcelonai katalán együttes a Doctor Prats. Nagyon vidám SKA zenéket játszanak latinos beütéssel. A legutóbbi őrület pedig a shoegaze zenék újra felfedezése, ezt hívják úgy, hogy a „zajos mennyország”. Ha kellene mondanom nevet, amit bármikor meghallgatok, akkor az a Deftones lenne.

Mi volt a legnagyobb hatással a saját zenéjére?

Most azt mondanám, hogy részben rengeteg zene, részben pedig próbálom kizárni, hogy hatással legyenek rám. Az ember egy ideig befogad, aztán a sok zene hatására kialakul a saját stílusa, és később alkalmassá válik arra, hogy ebből a kavalkádból, ebben a stílusban megfogalmazza a zenéjét, az érzéseit, a hangulatait. Itt tart most a King Furia. Az a siker titka, hogy úgy állunk neki, saját érzéseket akarunk megfejteni, és ezt átadni a zenével, és a szöveggel is. Ilyen módon egy egyedi dolog született.

Hogyan készül egy-egy dal?

Egy fajta hangulatiságot viszünk el a próbára. Nem írunk előre dalokat. Leül Marci a dobok közé, én fogom a gitáromat, ott van Márk, ott van Létai Peti a basszgitárjával és Deér Gabi. Elkezdünk játszani. Ez a folyamat egy elég hosszantartó improvizatív jellegű jammelés. Aminél pedig érezzük, hogy működik, azt elkezdjük kigyúrni. Ez először csak zene. Márknak mindig vannak szövegötletei. Meghallgatja, amit játszunk, és előkap valamit, és elkezdi rányomni, vagy improvizál szöveget rá. Volt, hogy három perc alatt összeállt így egy szám, mert annyira könnyű volt kipréselni magunkból. Van, amikor a próbán való zenélés sokkal átéltebb, mint a koncertezés.

Korábbi interjúnkat Gáborral itt olvashatja!